Kötelékek

2006. június 11., vasárnap

Rendall csapatával előbb a Kristályhegyi faluba teleportált – Ynabel már járt itt korábban -, és onnan gyors vágtában érkeztek Greenmeadowba. Azóta az emberfogók láthatatlanul megbújva figyelték a Két Oroszlán fogadót és környékét. Bár már napok óta esett, kitartóan várakoztak. A szokásos vendégeken kívül láthatóan csak négyen tartózkodtak ott a valahai goldengrassi kalandozók közül: a tulajdonos Zafra, férje, az erdőjáró Alturiak, az ágyban lábadozó Nasta, és Edera. Rendall azonban nem támadt. Tudta, hogy nem fogják őt tétlenül várni, de amíg nem tudta a rá leselkedő csapda jellegét, nem kockáztatott. Élve akarta elkapni a kalandozókat, hogy ki tudja belőlük szedni a Mági szemének rejtekhelyét. Korábban már leküldött a fogadóba néhány, Nasta és Edera számára ismeretlen, neutrális beállítottságú emberfogót, hogy alaposabban kikémleljék neki a környéket és a lakókat. Valamennyien azt állították, hogy Edera rájuk várakozik, nem akarván magukra hagyni a másik hármat. De Rendall csak a fejét csóválta.
- Az a boszorkány egyedül is nagyszerűen el tud boldogulni, amit pedig az erdőjáróról hallottam, sem csekélység.
Az nem zavarta, hogy esetleg valaki rájuk találna; ha emberfogók el akarnak rejtőzni, miközben zsákmányukra lesnek, senki nem fedezi fel őket, legyen akármilyen erdőjáró is. Tovább várakoztak.

<!--[if !supportEmptyParas]--><!--[endif]--> Az ég végül kicsit kitisztult, az eső elállt. Rendall leshelyén lapulva messziről nézte, ahogy a két nő a folyóparton sétált egymással beszélgetve a javuló időt kihasználva. Hirtelen ötlettől vezérelve árnyékba rejtőzött, fejére borítva álcavédő köpenyének csuklyáját, majd elindult feléjük. Hamarosan hallótávolságon belülre érkezett. A két igemondó leült egy kidőlt fatörzsre, és a folyóban gyönyörködve beszélgettek egymással. Rendall a fejét rázta, a téma teljesen érdektelen volt számára. Váratlanul két macska, egy sötétszürke, és egy krémsárga törleszkedett oda hozzájuk. A boszorkány megvakargatta a hátukat, amit azok dorombolva háláltak meg. Edera tűnődve szólalt meg.
- Igazad van, kár tovább várni Rendallra. Ha idáig nem támadt, akkor egy darabig nem is fog már. A váratlan rajtaütés idején már jócskán túlvagyunk.
- Mondtam én. Amúgy is abban a pillanatban el tudunk tűnni, ha valami gond támad.
- De mi legyen a Mági szemével? – kérdezte a druida.
- Biztos helyen van – felelte Zafra. – Nem tud többé hozzáférni senki. Igaz, kiscicám? – emelte fel a krémsárgát Zafra, aki nyávogva követelt további kényeztetést. Gazdája a druidára nézett, aki szórakozottan simogatta a másik macskát, miközben a krémsárgát figyelte.
- Gyere, ideje felmenni. Talán kész van már az ebéd.
Edera eközben döntött magában.
- Holnap reggel indulok, ha nem bánod. Aurel már biztos nagyon türelmetlen.
- Na hallod! – nevetett fel a másik nő. – Miféle mézeshetek az ilyenek?
- Csak, mint a többi – legyintett száját elhúzva Edera. – Úgy látszik, nekünk már csak ez jutott.
- Fel a fejjel, erdőlány – vágta hátba Zafra a másik nőt, akinek elakadt a lélegzete a hirtelen ütéstől. – Reggel hazateleportállak, s remélem, meghívsz majd ebédre is. Robin kitalált egy új receptet, és mindenképpen ki akarja próbálni.
Felnevettek, majd felálltak a fatörzsről, és visszafelé indultak. Rendall magában bólintott, és visszaosont ő is a szálláshelyre. Az eső közben újra megeredt.
- Történt valami? – kérdezte visszatérve Ynabelt. Az a fejét rázta.
- Semmi. Csak két macska kódorgott erre. De egyébként...
Rendall már továbbindult volna, mikor hirtelen megmerevedett.
- Milyen két macska? – nézett vissza helyettesére.
- Házimacskák. Kint egerésztek a tisztáson – mutatott kifelé a mágus.
- Színük?
Ynabel csodálkozva nézett rá:
- Sötétszürke és krémsárga. Kandúrok – felelt mégis nyomban.
- Megláttak minket?
Ynabel a fejét rázta. Rendall magában bólintott. Megvan a csapda. Pontosan a közepén ülnek.
- Elmegyünk. Hamarosan az egész környék nyüzsögni fog a Tüskétől.
- Nagyuram, megbocsáss, de két macska miatt? – vetette ellen Ynabel. Rendall lehajolt, és a szemébe nézett.
- Vajon mennyi az esély arra, hogy két teljesen egyforma sötétszürke és két másik teljesen egyforma krémszínű macska egerésszen először békésen itt, majd menjen le egyenesen a folyópartra, a két szintén békésen csevegő igemondóhoz, akik közül ezek után az egyik elhatározza, hogy másnap hazaindul, mert már biztos nem éri őket támadás? Mennyi a valószínűsége, ha pár nappal ezelőtt két böszme nagymacskát láttam a Corndale toronynál a boszorkány védelmében feltűnni? S minő véletlen, az egyik sötétszürke, a másik krémszínű volt?!
- Familiárisok... – suttogta szürkén Ynabel.
- Erről van szó. Megyünk. Most.
- Ne siessetek annyira.
Hirtelen megreccsentek körülöttük a bokrok. Az ágak közül feltűnt az erdőjáró rájuk szegezett karddal (íja az eső miatt használhatatlan volt), a kifehéredett szemű boszorkány, két elmaradhatatlan macskája társaságában, immáron oroszlánméretben, valamint Edera védővarázslataival, és párbajbotjával, az Erdők Ágával.
- Ynabel, teleportot! – reccsent Rendall a féldrowra.
- Csak hárman vannak, uram! – mutatta a lány.
- Azt mondtam, teleportot!! – üvöltött az emberfogó. – A többiek, feltartani őket!
Rendall sziklaszilárd fegyelmet tartott az emberei körében. A parancsot hallva mindenki azonnal megmozdult. A három kalandozó felvette az emberfogókkal a harcot, és a familiáris macskák is kiszemelték áldozatukat. Ynabel éppen befejezte volna a varázslatot, mikor arca eltorzult a fájdalomtól; vállába nyílhegy fúródott. Dühödten kitépte és körülnézett, támadóját keresve. Szemben vele Nasta vigyorgott rá fensőbbségesen. A félelf újra felhúzta nyílpuskáját.
- Átkozott köpönyegforgató! – sziszegte a nő.
- Ynabel, te korcs szuka! Vagy most elteleportálsz minket innen, vagy magam doblak vissza Mélysötétbe! – Rendall nem fért oda a lányhoz, mert épp Alturiakkal volt elfoglalva, aki mindent elkövetett azért, hogy visszatartsa az emberfogót.
- A gazdi mérges – csóválta a fejét Nasta. – Nem fogad szót a kutyuskája...
Ynabel elveszítette fejét. A következő pillanatokat szökés helyett arra használta, hogy tőrt vessen Nastába. Az félrehajolt, majd gyűrűjét megforgatva eltűnt a levegőben. Ynabel igazlátó igét mondott, de már nem tudta befejezni. Nasta feltűnt a háta mögött, rövidkardját hátulról a lány szívébe szúrva.
- Lassú vagy és kiszámítható – suttogta a fülébe. – De nem a te hibád. A drow véred az oka.
Ynabel összecsuklott. A következő pillanatban a félelfet is rettenetes fájdalom kerítette hatalmába. A földre rogyott, és szörnyű üvöltéssel ide-odatekeredett kínjában a sárban. Pokoli tűz égette belülről.
- Nasta! – kiáltotta Edera. Tekintete Rendallra villant, aki gonoszul elvigyorodott, egy kegyetlen ökölcsapással hátraröpítette Alturiakot, majd Ynabel felé vetette magát. Emberei védelme alatt maga mellé dobta kardját, zsebéből pántokat kotort elő, és a saját, majd a féldrow csuklójára pattintotta, miközben újra visszarúgta a rohamozó erdőjárót. A harc hevében senki nem vette észre a pántokat.
- Ne mozdulj – szegeződött ekkor egy kard a tarkójának. Rendall megmerevedett. – Dobasd el a fegyvereket az embereiddel.
- Le a fegyverekkel – mondta az emberfogó. Azok leejtették kardjukat.
- Állj fel lassan, óvatosan.
A férfi engedelmeskedett.
- Kezeket hátra. – Bilincs csattant az ingujján.
- Fordulj meg.
Rendall lassan megfordult, és belenézett Kyra jeges szemeibe.
- Szépségem... – mosolygott rá. A nő nem mosolygott vissza. Szilárdan az emberfogó szívének irányította a kardot. A férfi körülnézett. Az eső ismét teljes erővel zuhogott. Ettől függetlenül azonban pontosan látta, hogy nemcsak a Tüske, de a goldengrassi Őrség emberei is körülvették őket Aurel vezetésével. S persze teljes létszámban jelen voltak a kalandozók is. Magában megcsóválta a fejét. Várható volt. Túl sokáig ingadozott a bosszúvágya és az óvatossága között. Úgy látszik, hiába lesz egyre több tapasztalata az évek során, még mindig van mit tanulnia. Elsősorban önmagáról. Végignézte, ahogy a paladinok sorban harcképtelenné teszik és megbilincselik embereit. Ahogy Aurel és Edera átölelik és megcsókolják egymást – magában a sarokba rúgta a szívében tomboló vadállatot, de szeme parázslása elárulta –, ahogy Vynylanne megkönnyebbülten összemosolyog férjével, majd Zafrát és Alturiakot üdvözlik. Ahogy mindannyian odalépnek az immáron csendesen fekvő Nasta mellé.
- Nem lehet már rajta segíteni – rázta a fejét Grind, miután megvizsgálta. – A végét járja.
- Már jó párszor járta a végét – nézett fel könnyes szemmel Edera. – Nem lehetne mégis?
Grind a fejét rázta.
- A belső tűz teljesen kiégette a szerveit. Nem tudjuk visszahozni sem.
Nasta felnyitotta a szemét. Fuldokolva köhögött saját vérétől. Aurel oldalra fordította fejét, így az kifolyhatott a szája szélén.
- Aurel... – nézett fel a félelf. - Bocsáss meg nekem...
- A whiskyre gondolsz, enyves kezű barátom? Most az egyszer elnézem... – mosolygott lágyan a lovag, megszorítva a tolvaj kezét. Az bólintott, pillantását a druidára fordította.
- Edera...
- Hallgatlak – térdelt le mellé a druida. Megfogva a másik kezét. Az eső megállíthatatlanul szakadt, Nasta bőre mégis száraz és forró volt.
- Nem baj, hogy így történt – suttogta Nasta. – Vannak dolgok, amiért érdemes meghalni. Most már tudom, hogy hová tartozom. Hozzátok. Goldengrasshoz.
Edera könnye Nasta arcára hullott, összekeveredve az esőcseppekkel.
- Visszavárunk. Most, és mindegyik életedben.
Nasta szeme felragyogott, és ezt suttogta.
- Ott leszek... – szeme kitágult, újabb fájdalomhullám kerítette hatalmába. Barátai tehetetlenül nézték hánykolódását. A roham végén Nasta csendesen kiszenvedett, és nem mozdult többé. A kalandozók köréje állva, némán búcsúztak el tőle. Zafra könnyezve zárta le gyengéden a szemeit.
- Bocsáss meg, amiért nem sikerült...
Edera felpattant, könnyeivel nem törődve odaviharzott Rendallhoz, és egy hatalmas pofont kevert le neki. A férfi megrázta a fejét, és elmosolyodott.
- Komolyan azt hitted szerelmem, hogy leveszem róla az esküvarázst? – nézett rá gúnyosan. – Talán mégsem ismersz annyira, mint gondolnád... Semmiről nem mondok le, ami az enyém. Semmiről, és senkiről.
- Még sincsen semmid! – sziszegte Edera.
- Tévedsz, kedvesem. Amire ráteszem a kezem, az az enyém. Mindörökre – nézett a szemébe jelentőségteljesen.
- Utolsó, szemét, aljas, szajhapecér, bagolyköpet, majomfattya, ogreivadék...
Rendall kéjesen összehunyorította a szemét.
- Hmm... azt azért tudod, mennyire szeretem, mikor mocskos a szád...
A meginduló Ederát Aurel fogta le.
- Hagyd. Nem ér annyit. Ha most megölöd, nem fog élete végéig láncban rohadni.
- Ó, biztos a királyvárosi tömlöcre gondolsz, lovagom. Hát onnan aztán rettenetesen bonyolult volt meglépni... Főleg, hogy te vigyáztál rám...
- Nagyon tévedsz, emberfogó – nézett a szemébe nyugodtan Aurel, karjával továbbra is erősen tartva feleségét. - Gályára gondoltam. A Vértengereken. Vagy ahova éppen megvesznek. Ezek szerint nem hallottál róla, de pár hete megváltoztatták a törvényt: rabszolgavadászokat gályára adnak el. Lehet, hogy összetalálkozol a régi barátaiddal is.
Rendall csúnyán elvigyorodott.
- Hát azt tényleg megérné megnézni.
Ránézett Ederára.
- Kérdés, szerelmem. Rám haragszol, vagy valójában magadra, amiért csak a halálakor, és csakis emiatt bocsátottál meg a kis tolvajodnak?
Edera megdermedt. Rendall felé hajolt, és ezt suttogta.
- Kíváncsi lennék a válaszodra, most azonban mennem kell. Ezt a hóhért nem viszik akasztani.
Könnyedén megcsókolta a még mindig döbbent nő száját, majd megfordította a gyűrűjét az ujján, és a következő pillanatban mind ő, mind Ynabel eltűntek. A tisztáson maradtak – paladin és emberfogó egyaránt – kábultan néztek hűlt helyükre.

 Mindazonáltal Rendall nem volt éppen a legjobb hangulatában, mikor megérkezett a kristályhegyi Vörös Kör pincevermébe, ahol a környéken összeszedett rabszolgákat tartották átmenetileg. Ahogy előbukkant, körülnézett – a rabok pánikba esve húzódtak előle a falhoz -, egy mozdulattal szétszakította a csuklóját tartó láncot, leszedte a pántját, és megindult a rács felé, Ynabelt a földön hagyva. Kint az őr nagyot nyelt, de idejében kinyitotta előtte az ajtót, így megmenekült attól, hogy odabent találja magát.
- Nagyuram? – nézett rá, parancsra várva. Mivel szeme sem rebbent, Rendall az életét is meghagyta.
- Támasszátok fel – intett a fejével a háta mögé a féldrowra -, de hagyjátok a veremben. Ahogy magához tért, szóltok nekem.
- Igen, nagyuram – bólintott az őr. Rendall otthagyta, és felment a lépcsőkön. Kijött a házból, amiről semmi nem árulta el, hogy micsoda valójában – még Nasta sem tudott róla; Rendall jól sejtette, hogy mi lett volna a reakciója –, majd átment a szervezet házába, ahol a félelf is lakott.
- Nagyuram – nézett rá csodálkozva Nasta helyettese, egy fekete bőrű bárd, aki egyúttal jelenlegi barátnője is volt, amikor az emberfogó belépett az irodájába.
- Silas – kezdte minden bevezető nélkül Rendall. - Teremts kapcsolatot Yorasszal, azonnal. Tüske van a környéken. Azonnal jegelj minden nem törvényes tevékenységet. Optimális esetben holnap, ha a mai napom az eddigiek szellemében folytatódik, azonnal itt lesznek. Kezd meg a verem kiürítését is.
Bár remekül megértették egymást Nastával, Silasnak nem voltak skrupulusai a rabszolgákkal szemben. A lány némán bólintott. Azután nyelt egyet, és feltette élete legrosszabb kérdését, aminél már csak az időpont megválasztása volt rémesebb.
- Nagyuram, mit tudsz Nastáról? Yoras utánad küldte Corndale-be...
Rendall ránézett, szeme összeszűkült, kirántotta övéből Edera tőrét, majd a lány gyomrába szúrta. A bárd azonban nem mindennapi reflexekkel rendelkezett. Egy pillanat alatt összecsukta két tenyerét a felé szúrt tőrön, és követhetetlen mozdulattal lefegyverezte támadóját. Rendall megmerevedett a döbbenettől. A lány következő mozdulata is helyes volt. Megfordította a tőrt és főhajtással visszanyújtotta urának a nyelével előre. Rendall dühe megcsappant. Elismerés szikrája lobbant a szemében, majd elővigyázatosan visszavette a tőrt szélvészkisasszonytól, mielőtt a rossz hírt közölte vele.
- Nasta újra csatlakozott a goldengrassi kalandozókhoz. Meghalt. Elárulta a céhet, és az esküvarázslat végzett vele. Te vagy az utódja. Ha az eszed is ilyen gyorsan forog, az is maradsz.
Most a lány merevedett meg. Ekkor kopogtak az ajtón, és az őr lépett be rajta.
- Nagyuram, Ynabel készen áll.
Rendall bólintott, és kiment az ajtón. Háta mögött a bárd fojtottan felsikoltott, majd zokogásban tört ki. Rendall tudta, hogy mire visszatér, egy kőkemény szívű vezető fogja várni az utasításait.

Ynabel sápadtan állt a veremben, őt várva.
- Nagyuram...
- Ostoba, korcs szuka – mondta Rendall tagoltan az arcába. – Világosan megparancsoltam, mit tegyél. A szánalmas gyűlöleted miatt két tucat emberemet várja a gályarabság.
Ynabel lehajtotta a fejét.
- Hibáztam, nagyuram. Megérdemlem a büntetésedet.
- De még mennyire. A következő hónapban Yoras alá teszlek. Az ő utasításait fogod végrehajtani. – Ynabel összeszorított fogakkal hallgatott. Talán még kevésbé bírták egymást Yorasszal elviselni, mint Nastával. – Ha egy hónap múlva sem tudod kontrollálni a gyűlöletedet, végleg az ő szolgálatában maradsz.
- Igen, nagyuram – mondta Ynabel.
- Gyere ki.
A féldrow kilépett a rácson, és még mindig lehajtott fejjel állt ura előtt.
- Nézz rám – parancsolta Rendall. Belenézett a tengerzöld szemekbe. Megragadta és az arca elé lendítette csuklóját.
- Ez a pánt mostantól mindig rajtad fog maradni, hogy ne felejtsd el a hibádat. S hogy emlékezz: még egyszer keresztbe teszel nekem, és a nyakadra kerül a párja.
- Igen, nagyuram.
- Most indíts. Amíg nem indulunk Yorashoz, az itteni vezető, Silas alá tartozol. Te leszel a kapcsolattartó. Nasta barátnője volt, ha esetleg nem tudnád. Biztosan kíváncsi rá, mi történt a szeretőjével.
Ynabel szemében valami felparázslott, de szinte azonnal ki is hunyt. Engedelmesen bólintott, és felment a lépcsőn. Rendall végignézett a rabjain.
- Szeretne valaki beszélgetni velem?
A foglyok egytől egyig a földre szegezték szemüket az emberfogó tekintete elől. A pillantása mélyén égő tűz ugyanis szöges ellentétben állt nyájas hangjával.
- Pedig azt hiszem, ideje lenne megismerkednünk... Elbeszélgethetnék szerelemről, barátságról... árulásról... A három kedvenc témámról.
Kényelmesen besétált a verembe, és behúzta maga mögött a rácsajtót.

Mire a Tüske megérkezett a Kristályhegy tövéhez, a Vörös Kör már eltűntette a rabszolgákat. Egyedül Silas maradt a helyén, mint a labirintus vezetője, aki nyugodtan állta a kérdéseiket. Mikor a paladinok elmondták neki Nasta halálhírét, udvariasan sajnálkozott, de ennél több érzelmet nem mutatott. Ahogy a lovagok távoztak, Silas odafordult az addig rejtőző Ynabelhez.
- Menj Rendall nagyúr után, és közöld vele, hogy minden rendben van. A következő szállítmányt három hónap múlva tudjuk fogadni a pincében. A Két Oroszlán fokozottan lesz szemmel tartva.
Ynabel bólintott, és elteleportált ura után.

~~~

Nastát Goldengrassban helyezték örök nyugalomba. Sírkövén ez állt:

 Egy bátor férfi nyugszik itt.
Ha útjai nem is, szíve mindig tiszta maradt.
Nem felejtünk el soha, Nasta.
Közénk tartoztál.

Barátaid, a goldengrassi kalandozók.

 

Vége

posted by Mamaya 0:32

 

Egy héttel később az emberfogók csapata megállt a corndale-i torony előtt. Rendall végigmérte az erődítményt, és bólintott. Ha valahova, ide elrejthették a Mági szemét. A helyből áradt a fenyegető veszély. A nyolcszögletű torony teteje leégett, elszenesedett fagerendák látszódtak ki a kormos cserepek közül. Több fiatorony is volt az oldalán, csak az istenek tudták, hogy mi tartja őket a helyükön. Magasan a torony oldalában egy külső lépcső vezetett fel az egyikbe. A hely története soha nem volt erőszakmentes. Egy boszorkánymester élt itt valaha, aki különböző rejtélyes kísérleteket folytatott a környékbelieken. Ezek eredményeképpen sikerült megalkotnia a Mági szemét, egy különleges kristályt, mely kivételes hatalommal bírt. Ha valamilyen ékszerbe, nyakláncba, tiarába, vagy gyűrűbe foglalták, nemcsak az őt viselő mágus hatalmát növelte meg, nagyobb számú varázslatot biztosítva a viselőjének, de képes volt bűbájolásra is, ami ellen semmilyen elmevarázslat nem védett. A legnagyobb ereje viszont abban rejlett, és ez volt a fő ok, amiért Rendall már évek óta kutatott utána, hogy minden mágikus vagy egyéb álcavarázson átlátva bárkit meg tudott találni, bárhol. S ami a legfontosabb, e két utóbbihoz nem kellett mágusnak lenni. A kristály tulajdonságai miatt csak gonosz jellemű lények számára volt értékes. A valahai boszorkánymester kegyetlenségét megelégelve végül fellázadtak a környékbeliek ellene, kiknek egy kalandozó csapat is segítségére sietett. Hosszas harcok után sikerült megölniük a varázslót, és felgyújtani a tornyot, de a Mági szeméhez nem fértek hozzá. Elpusztítani nem tudták, de azt is el akarták kerülni, hogy a kő a Világba jusson, ezért inkább csapdákkal rakták tele a tornyot, és különféle szörnyeket idéztek meg, hogy őrködjenek felette. A helyet emellett az itt pusztult lelkek is kísértik, védve kincsüket, köztük a valahai varázsló is.
- Elegen leszünk hatan első körben – határozott Rendall. Hátrafordult, és embereire mutatott. – Lucas, ti lesztek a második hullám. Térjetek vissza a szálláshelyre, és várjatok a jelemre.
A férfi bólintott, majd lovát megfordítva a csapat másik felével elvágtatott. A megmaradtak leszálltak a nyeregből, és elindultak a bejárat felé. Rendall alaposan szemügyre vette a rozsdás csapszegen lógó kaput, majd belépett rajta. Emberei követték. Az előtér üres volt, eltekintve a középen induló csigalépcsőtől. A nyolcszögletű torony minden oldalát egy-egy poros, és néhol eltört tükör díszítette, a sarkokban egy-egy szobor állt. Ahogy jobban szemügyre vették a szobrokat, észrevették, hogy mindegyik egy gyíkember pontos mása. Rendall, miután átvizsgálta a padlót, a szobrokat, és a tükröket, a csigalépcső aljához lépett, és gondosan szemügyre vette. Leszerelt egy csapdát, és épp fellépett az első lépcsőfokra, mikor a bejáratnál az egyik szobor szeme megmozdult. A kincskeresők után fordult, színe vörösbe váltott, majd egy mozdulattal életre kelt. Élesen felvíjjogott. Hangjára az emberfogók hátrapördültek. De nem csak ez az egy szobor mozdult meg, a többi is életre kelt. Azonban nem a betolakodók felé léptek, hanem a tükrök elé. Amikor megjelent bennük a tükörképük, azok külön életre keltek, megfordultak és kiléptek a tükörből. A szobrok továbbra sem követték őket, hanem elléptek a tükörtől, majd újra eléálltak, újabb tükörképeket hívva ezzel elő.
- Előbb a tükröket vagy a szobrokat törjétek össze! – kiáltotta Rendall. Ám mielőtt emberei mozdulhattak volna, a túlerő elsodorta őket. Rendall kardját előrántva ugrott a gyíkok közé. Villámgyors csapásai nyomán sikerült az egyik tükörhöz kerülnie. A szobor feléje fordult, és rátámadt. Rendall gyors mozdulattal levágta a fejét, és kardja markolatát használva sikerült összetörnie a tükröt. Elgondolása bevált: az általa előhívott gyíkemberek is eltűntek. Mielőtt azonban a következő szoborhoz érhetett volna, hatalmas ütést kapott hátulról, ami még őt is leterítette a lábáról. Eszméletét vesztve bukott a földre.

Pár órával később Rendall magához tért. Fejét fogva felült, és körülnézett. Apró börtöncellában volt, keze a falhoz bilincselve egy vastag lánccal. Bár az eszközök jóval primitívebbek voltak az övénél, legalább annyira tartósak. Sejtése szerint későbbi élelemforrásként hagyták őket életben. Mellette Ynabel feküdt ájultan. Komoly ütést kapott a fejére, fehér haja egy részen teljesen besötétedett a rászáradt vérétől. Figyelmét most a cella ajtajára fordította. Vastag fából ácsolták meg. Rendall felállt, és közelebb lépett hozzá, hogy jobban megvizsgálja. Magában bólintott: ki tudja törni, de addig nincs értelme, amíg nem tud elszabadulni a faltól. Kinézett a cellaajtón vágott kukucskálón. Fáklyákkal megvilágított előteret látott, durván összetákolt asztallal és székekkel. Az asztal másik fele nem látszódott onnan ahol állt. A falon egy táblán különböző kulcsok lógtak, a mellette lévő polc felé egy kis harangot raktak. Rendall kicsit oldalra lépett, hogy jobban rálásson az asztalra. Két őrszemet vett észre, gyíkfejjel. Nem. Egy őrszem, két gyíkfejjel. Nocsak. Visszafordult. Mellette Ynabel még mindig ájultan feküdt. A férfi felemelte bilincses kezét, hogy alaposabban megvizsgálja, hogyan nyithatná ki. Hirtelen különös zaj támadt, ami visszairányította figyelmét az ajtó felé. Az eddig teljesen éber őr mindkét szájával hatalmasat ásított, majd különösebb figyelmeztetés nélkül az asztalra borulva elaludt. Rendall összevonta szemöldökét. Ekkor apró léptek zaját hallotta, majd halk kaparászást, és az asztalra mászott egy vadászgörény. Rendall becsukta a szemét, és megrázta a fejét. Újra ránézett az asztalra. A jelenés eltűnt onnan. Mielőtt az emberfogó megkönnyebbülten felsóhajtott volna, szeme sarkából mozgást vett észre a kulcstábla melletti polcon. A görény praktikusan a kétfejű gyík egyik nyakát és fejét használta létrának. De nem a kulcsokhoz nyúlt, hanem óvatosan beleszimatolt a feje feletti kis harangba, majd két mellső lábát a falnak támasztva hátsó lábaira állt, és félig eltűnt benne. Tevékenysége során a harang megmozdult, de megszólalni nem tudott a görény teste miatt. Az végre visszaereszkedett négy lábra, és a harangnyelvvel a fogai közt elindult lefelé. Ráugrott az őrszem fejére, majd végigszimatolta a kulcsokat.
- Azok hamisak – rázta meg a fejét magában Rendall. – Csak beindítják a riasztót, akármelyikhez nyúlsz is.
Úgy tűnt, a görény is erre a következtetésre jutott. A harangnyelvet továbbra is a szájában tartva leugrott az őr fejéről az asztalra, majd a székre, és onnan a földre. Rendall óvatos szimatolást, utána ismét halk kaparászást hallott, ezúttal a cella ajtaja előtt, ahogy a kis állat körmeivel a fába kapaszkodva feljutott a kukucskálóhoz. Bedugta a fejét a rács mellett, és körülnézett. Felmérte az ájult féldrowt, majd Rendallra fordította figyelmét. Egy pillanatig egymás tekintetébe mélyedtek. A kis állat szemében mintha humor csillant volna, mikor meglátta a láncot. Vagy talán csak Rendall látta úgy. A görény a következő pillanatban leugrott a földre. Odaügetett a férfihoz, és kinyújtott kezébe ejtette a harangnyelvet. Rendall akaratlanul is elmosolyodott, mikor a görény bajusza megcsiklandozta tenyerét. Bólintott, és figyelmét a bilincsre fordította. Hamarosan kinyílt a zár. Felnézett, de a görény addigra már eltűnt.
- Fő a bizalom – morogta magában Rendall, de persze meg tudta érteni. Odalépett Ynabelhez, és az ő bilincsét is kinyitotta. Az ajtóhoz ment, de azon belül nem volt zár. Felmérte, hogy hol tudná egy mozdulattal kirúgni a tokjából, de akkor egy hangot hallott az ajtó túloldalán.
- Várj, ennél jóval csendesebben is ki tudsz jutni.
Halk kattanás, és kinyílt az ajtó. Nasta állt előtte.
- Nagyuram? – nézett Rendallra. Az bólintott. Felemelte Ynabelt, és kilépett az előtérbe.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte az emberfogó.
- Yoras küldött utánad erősítésnek. Van tapasztalatom az útvesztőkben, nem is kevés. Sikerült elsurrannom a fent táborozó gyíkok mellett. Mivel a holttesteiteket nem láttam sehol, úgy gondoltam, hogy valahol idelent lehettek.
- A barátnődet hol hagytad? – kérdezte Rendall. A félelf elmosolyodott.
- Rosyra gondolsz? Itt van a táskámban. – Felhajtotta a tetejét, és kivette belőle a szuszogó görényt. Az rózsaszín orrocskájával beleszimatolt gazdája arcába, majd megnyalta az orrát. – Hihetetlen mennyi mindenre meg lehet őket tanítani.
- Rosy – ismételte meg az emberfogó. Nem sok mindent lehetett a hangjából kiérezni, viszont a hitetlenkedést mindenképpen. Nasta ránézett Rendallra, és elnevette magát.
- Komolyan gondolod, uram, hogy Ederát valaha is rá tudtam volna venni arra, hogy velem jöjjön? Azért, hogy neked segítsen? Mégis hogyan? Szóba sem áll velem, mióta kidobott Goldengrassból. Nem, ez a kisasszony nem alakváltó druida. Csak az, aminek látszik: egy tökéletesen betanított vadászgörény. Komolyan mondom, jobb tolvaj nálam is.
- Pedig elég nagy a hasonlóság… Miért is akarnál engem becsapni? – kérdezte összevont szemöldökkel az emberfogó.
Nasta csodálkozva nézett Rendallra.
- Hogy tehetném? Miért tenném? Nem adtam okot a kételkedésre, úgy hiszem. Rosy kölyökkora óta nálam van. Egy erdőjárótól kaptam annakidején. De ha gondolod, varázsoltass rá Ynabellel.
- Ezen ne múljon… - Rendall eszméletére térítette a féldrowt. A lány kóvályogva tért magához. A legkevésbé sem örült, amikor meglátta ura mellett a félelfet.
- Mit keresel itt? – morrant fel.
- Hiányoztál – mosolygott rá Nasta. Ynabel szeme összeszűkült, kirántotta övéből rövidkardját, szeme kifehéredett. Rendall egy pillanat alatt elkapta a lány karját, és egyetlen mozdulattal kicsavarta belőle a fegyvert.
- Csak akkor ölsz, ha engedélyt adok rá, megértetted?!
- Igen, nagyuram – hajtott fejet a féldrow. Szemei visszazöldültek, de a tömény gyűlölet nem tűnt el belőlük.
- Nézd meg alaposabban a görényt. – Ynabel Nasta felé fordult. Rendall felcsattant. - A négylábút! Van-e rajta varázslat, alakváltó-e vagy csak egyszerű ragadozó?
Ynabel szemügyre vette Rosyt, aki nem foglalkozott vele különösebben. A drow megrázta a fejét.
- Természetes ellenálláson kívül nem érzek rajta semmit. Persze alakváltó druidát amúgy sem lehetne visszavarázsolni emberi formájába, hacsak ő nem akarja. Viszont… - gyors mozdulattal egy mágikus lövedéket küldött Rosyba. A kis állat felvisított, majd Nasta nyakába bújva vicsorgott a nőre. A félelf megpróbálta megnyugtatni, de Rosy dühösen beleharapott az ujjába, és eltűnt a táskában, ahonnan fojtott morgás hallatszott ki. Nasta ujját szopva nézett Rendallra.
- Remélem, elégedett vagy. Most könyöröghetek neki, mire hajlandó lesz előbukkanni.
- Ha még gyanakszol rá, nagyuram, öljük meg a görényt, így biztos nem fog problémát okozni – javasolta hidegen Ynabel. Nasta megvetően mérte végig a féldrowt.
- Látom, szokásos megoldásoddal tudsz megint csak előhozakodni.
- Hogyan aludt el az őr? – kérdezte felvont szemöldökkel Rendall, elengedve füle mellett a félelf megjegyzését. Nasta odalépett a gyíkhoz, és egy vékony nyílhegyre mutatott a hátában. Zsebéből egy fúvócsövet vett elő.
- Van olyan biztos, mint a nyílpuska, de sokkal kevésbé feltűnő. – Egyenesen Rendall tekintetébe nézett. – Ha nem bízol bennem, uram, akkor egyszerűbb, ha most rögtön megölsz. Elegem van ebből a táncból.
Rendall tűnődve nézett rá vissza, majd bólintott.
- Hozd ki a többieket is, utána tűnjünk innen.
Nasta elrakta a fúvócsövet, és hamarosan az emberfogók teljes létszámban indultak el felfelé a börtönszintről.

...

Újabb folyosóra értek. Nasta és Rendall egy emberként álltak meg.
- Egymásba épülő csapdák sora - morogta maga elé a félelf. A következő pillanatban megfogta Rendall karját, aki már nyúlt volna, hogy elkezdje leszerelni őket.
- Várj! Ha bármelyiket is hatástalanítod, pont azzal fogod beindítani a többit – Rendall jobban szemügyre vette maga előtt a földet, és bólintott. A félelfnek igaza volt.
- Hogy gondolod akkor az átjutást?
Nasta elvigyorodott, és kivette a táskából a mélyen alvó Rosyt. Óvatosan felébresztette, adott neki egy falatkát, majd letérdelt és letette a földre.
- Csak ügyesen, kislány. – Rosy újabb falatkáért mászott vissza a combjára, de a férfi nem engedett. Visszatette a görényt a földre, és kiadta a parancsot.
- Csapdanyitás.
Rosy megszimatolta maga előtt a földet, majd egyszerűen végigkocogott a folyosón. Könnyű léptei miatt a csapdák nem sültek el.
- Tele van a torony patkányokkal – magyarázta Nasta. – Miattuk nem érzékelik most Rosyt sem.
A görény közben megállt a folyosó közepén, felágaskodott, végigszimatolta a falat, majd mancsával kaparni kezdte az egyik követ.
- Gyerünk, Rosy! – szólt Nasta. Az emberek lélegzetvisszafojtva figyelték a kis állat munkáját. Rendallban először merült fel a kétely. Lehet, hogy egy druida is felismeri a csapdákat, de csakis varázslattal. Rosy viszont éppen egy igen összetett kelepcerendszert hatástalanított, amire csak tolvajok lennének képesek. Vagy betanított kedvenceik. Rosy végül kikaparta a laza követ, ami puffanva esett le a földre. Abban a pillanatban egy kis tűnyíl lövellt ki a falból, szerencsére emberi test magasságában. Rosy a zajra visszazökkent a földre, és kíváncsian megszimatolta a követ.
- Rosy, nyisd ki! – parancsolta Nasta. Az állat megint felágaskodott, majd mancsát bedugta a kő mögötti üregbe. Hirtelen kattanás hallatszott.
- Jól van, kislány – mondta Nasta. Rendallhoz fordult. – Rendben van, a csapdákat biztosítottuk.
Elindult Rosyhoz, aki követelve várta a dicséretet és a jutalomfalatkát.
- Jól van – bólintott Rendall is. – Menjünk.

...

Rendall óvatosan kinyitotta az ajtót. Benézett rajta, és elégedetten bólintott. A kamra közepén egy emelvényen rózsaszínű ékkő hevert gyönyörűen megvilágítva.
- Azt hiszem, megérkeztünk.
Előrelépett, de Nasta visszarántotta. Abban a pillanatban egy rács zuhant le a helyére. Az emberfogó köszönetképpen odabiccentett a tolvajnak, majd alaposabban szemügyre vette a rácsot.
- Ezt nem lehet felemelni. Jönne a következő áldás. Azt hiszem, megint ideje elővenni a kis kedvencedet.
Rosy átmászott a rácson, és bekocogott a szobába. Óvatosan körbeszimatolta az emelvényt. Középen ott ragyogott jövetelük oka, a Mági szeme. Rosy felugrott mellé, és anélkül, hogy hozzáért volna, végigszimatolta a követ. Hirtelen izgatottá vált, és Nasta felé fordulva furcsa csivitelő hangot adott.
- Hoppá – mondta a félelf. – Keress, Rosy!
- Mi az? – kérdezte türelmetlenül Ynabel. – Miért nem hozza az a kis dög az ékkövet?
- Annak a kis dögnek több esze van nálad – morrant Nasta. – Ezt a hangot arra használja, ha hamisítványt talál.
- Az ott nem a Mági szeme? – mutatott előre Rendall. Nasta a fejét rázta. Ura szeme összeszűkült.
- Várj! – emelte fel kezét a félelf. – Rosy?
A kis görény diadalmasan visított, majd az emelvényt díszítő egyik követ kezdte piszkálni. Fogaival kiszedte a foglalatból, és visszaszaladt vele Nastához. Átbújt a rácsok között, és a tenyerébe ejtette a követ, cserébe a már megszokott falatért. Nasta betette Rosyt a táskába, és alaposabban szemügyre vette a zsákmányt. Végül elégedetten biccentett. A sötétvörös, jóformán fekete drágakő hibátlan volt.
- Ez az. A Mági szeme. – Odaadta Rendallnak, aki a fáklya fényében vizsgálta meg. Ő is biccentett.
- Rosy megdolgozott a vacsorájáért – mondta, és zsebre tette az ékkövet. – Ynabel, teleportot!
Megremegett körülöttük a levegő, majd egy pillanat után eltűntek.

...

Nasta Rendall felé vetette magát, és félresodorta a varázsló sugarának útjából. A következő már őt célozta meg, és a sorozat felemelte a testét, ami utána tehetetlenül a földre zuhant. Időközben Ynabelnek sikerült levenni a varázslóról a mágikus védelmet, és a többi emberfogó ezután már hamar végezni tudott vele. A kísértet hangos sikollyal oszlott szét a levegőben.

Rendall letérdelt Nasta teste mellé. Egy pillantással felmérte, hogy a férfi a végét járja. Ránézett Ynabelre, aki két karját összefonva rázta a fejét. Rendall tudta, hogy semmilyen hatalommal nem fogja rábírni arra, hogy segítsen a gyűlölt félelfen.
- Várj meg a szálláshelyen – parancsolta. Ynabel bólintott, majd társaival együtt elteleportált. Rendall visszafordult a haldokló Nastához. Magában bólintott. A félelf szerződése a végéhez közeledett. A táskájából kibújt Rosy, és végigszimatolta az arcát. Idegesen ide-odatopogott rajta.
- Azt hiszem, szabad lettél, kisasszony – nézett rá az emberfogó. – A helyedben élnék vele. Nem sokszor szoktam felkínálni.
Rosy ránézett, majd teste fénybe borult. Mire eltűnt a fény, Edera nézett rá vissza Nasta másik oldaláról. Rendall minden meglepetés nélkül bólintott.
- Semmivel sem bonyolultabb egy idomított vadászgörény alakját felvenni, mint bármi másét – mosolyodott el halványan Edera.
- Mindvégig tudtam, hogy te vagy az – mondta csendesen a férfi. – Bármilyen alakban rád ismerek, akár akarom, akár nem.
- Akkor miért nem öltél meg? – kérdezte Edera. Rendall szeme kicsit elmosolyodott, de nem válaszolt. Egy pillanatig elgondolkozott, majd így folytatta.
- Végig segítettél nekünk. Gondolom, nem önzetlenül. Mit kérsz cserébe?
- Engedd el őt az esküvarázsa alól – mutatott a nő a haldokló tolvajra.
Az emberfogó felvont szemöldökkel nézett rá.
- Még életében – folytatta Edera. – Lehet, hogy a feltámasztásával elmúlna a kötés, de én nem vagyok pap, és ehhez el kell vinnem egy szentélybe. Odaát járni... Nem könnyű. Még ilyen teher nélkül sem. Itt már amúgy sincs neki sok hátra.
- Valójában tehát nem kérsz semmit.
- Csak ami fontos nekem.
Rendall ránézett. Talán egy örökkévalóságig kapcsolódtak egymás tekintetébe. Talán csak pár szívdobbanásig. A férfi visszafordította a fejét Nastára, és halk, érthetetlen nyelven mondott pár szót. Nasta teste körül alig észrevehetően megremegett a levegő. A félelf sóhajtott egyet, feje félrebillent.
- Köszönöm – nézett Rendall szemébe Edera. A férfi tekintete azonban megfagyott. Pillantása Edera mátkagyűrűjéről visszasiklott az arcára.
- Ebből nem teremtünk hagyományt – hajolt közelebb hozzá. – Nem is tudod, milyen közel vagy ahhoz... Nem is sejted, mekkora a kísértés...
Edera nyugodtan nézett vele farkasszemet.
- Ha legközelebb találkozunk – Rendall hangja akár a gleccser úgy recsegett, és legalább olyan fagyos volt -, Ches házában fogsz magadhoz térni.
- Ches vámpír – mondta Edera.
- Pontosan – suttogta az emberfogó. – Kapcsolatunk sokkal gyümölcsözőbb lett azóta. Minél tovább nézlek, annál kevésbé akarok várni a következő alkalomra...
- Ugyan Rendall, komolyan azt hitted, hogy visszajövök hozzád? – csattant fel Edera. – Hogy gondolhattad egy percig is ezt?!
- Úgy szerelmem, ahogy a te fejeden is átfutott addig az egy percig – mondta halkan a férfi. Edera hangja elakadt. Rendall még közelebb hajolt hozzá Nasta testén keresztül.
- Ismerem az embereket, ismerem a nőket, de legfőképpen: ismerlek téged. Nem akármilyen éjszaka volt a miénk. Te komolyan gondoltad a fizetést, és teljesen megnyíltál előttem. Másképp nem is tudnál létezni.
Edera hallgatott.
- Ha melletted akartam volna maradni, nem lett volna szükség a pántra – mondta végül csendesen. – Nem véletlenül tetted a nyakamba.
- Még most is emlékszik a tested az enyémre – suttogta a férfi. Sötét színű tekintete teljesen kitágult, akár egy fekete, bársonyos, éjszakai tó. - Ahogy az én testem is a tiedre. Szerelem ide, házasság oda, létezik ezeknél egy sokkal ősibb erő. Létezik és parancsol. S a testeink ismerik ezt az erőt… Nem felejtenek...
Edera szeme is kitágult. Írisze akár a forró csokoládé. Egyre közelebb húzódott ő is Rendallhoz. Fejük kissé félrefordult, szájuk csókra várva kinyílt, és a következő pillanatban Edera kegyetlenül lefejelte Rendallt. A férfi hátrazuhant, kezét homlokához kapva. Pislogva nézett fel, próbált újra fókuszálni.
- Nemcsak a testem nem felejt, az agyam sem hagy még ki – mondta hűvösen Edera. – Felismerem a bűbájt, még akkor is, ha ehhez nincs szükséged varázslatra. S tudom, mikor akarsz ékszerrel meglepni.
Rendall felállt, kezét levette homlokáról, tenyerét Edera felé mutatta üresen. Tekintete értetlen volt. Edera elhúzta a száját, és rámutatott a férfi másik, oldala mellett lógó kezére. Rendall száját elismerő mosolyra vonta. Megfordította tenyerét. Abban bizony ott volt a nyitott nyakpánt.
- Az előbb az igazat mondtad – folytatta Edera. – De akkor éjjel te is ugyanúgy megnyíltál nekem. Az a pár óra volt az egyetlen időszak az életünkben, mikor harmónia volt közöttünk. Mikor egyensúlyban voltunk. Mikor nem öltünk, hanem öleltünk. Ezért tudom minden részemmel, hogy mikor készülsz ellenem.
Rendall elvigyorodott.
- Látod, hogy összeillünk.
Követhetetlen gyorsasággal meglódult Edera felé, mikor egy váratlan erő visszaröpítette.
- Hátrább az agarakkal, fiatalember – szólalt meg egy ismeretlen női hang. Rendall felnézett. Dacára, hogy fiatalembernek szólította, vele egykorú, negyvenes, nem kimondottan szép, de érdekes arcú nő állt előtte, rövid barna hajjal, kifehéredett írisszel, valamint két oroszlán méretű familiáris macskával, kiknek rajta függő szemeiben a tűz lángja lobogott. Rendall felmérte a helyzetet, bólintott, és laza testtartásban felállt. Kardja és ostora bármelyik pillanatban előröppenhetett.
- A gardedám, ha nem tévedek.
- Nem tévedsz. A nevem...
- Zafra Mendo– fejezte be az emberfogó magától értetődően. – A híres-hírhedt goldengrassi kalandozó csapat másik mágusa.
- Ebben sem tévedsz. Nagyon ajánlom, hogy más hibába se essél. Például abba, hogy megtámadsz minket.
Rendall végigmérte a boszorkányt. Szája széle gonosz mosolyra húzódott.
- Mindig szerettem volna kipróbálni a tűzhegyi útvesztőt. Vajon tényleg olyan furmányos-e a varázslója, ahogy mondják? Vajon az ő nyakán hogy állna a pántom?
- Nos, ha tetszett a mostani kalandod, akkor bizony sajnálhatod, hogy nem jöttél korábban – mosolyodott el Zafra a háta mögötti torony felé intve. – Szeretem az odaadó játékosokat...
Rendall döbbenten nézett a toronyra, majd vissza a boszorkányra. Az szemében vidám szikrákkal folytatta, élvezve az emberfogó elképedését.
- Én kerestem meg neked Corndale-t, mikor megtudtam, hogy a Mági szeme a szíved vágya. Bár én figyelmeztetnélek, hogy ilyen hatalmas erejű bizsukkal nem jó játszani... Előbb-utóbb nem fogod majd tudni, ki is kontrollál kit... A helyet egyébként valóban védte régről egy-két csapda, de közel sem olyan hatásosak, mint az én trükkjeim. Kicsit átszabtam számotokra, hogy izgalmasabb legyen… Erősebb szörnyeket idéztem, újra felélesztettem a varázsló szellemét, hogy csak párat említsek közülük.
Edera is felállt Zafra mellé, és bájosan elmosolyodott.
- Nem baj, ha egy görény be van tanítva, az sem árt, ha az alakváltó tudja, mit csinál. De nem mondhatod, hogy nem volt igazi vezetőd…
A két nő összeütötte a tenyerét. Rendall egy pillanatig mereven bámult rájuk.
- Hölgyeim – jelentette ki -, elismerésem. Ezzel állandó meghívót szereztetek magatoknak Rashmadba. Ynabel, vendégeink lesznek.
A levegő megremegett, és előbukkant belőle a féldrow az elfogókkal. Zafra elnevette magát, és ránézett a lányra.
- Húgom, otthon felejtettél valamit. A mágiaellenállásodat. – Kezéből fény csapott ki, ami beborította a varázsolni kezdő Ynabelt, aki ezzel kizökkent az igemondásból. A következő pillanatban a féldrow minden védővarázslata eltűnt, akárcsak a rabszolgavadászoknak. Az elfogók felemelték fegyvereiket, kibontották a hálót, Rendall ismét nekilendült, ám a következő pillanatban mindenki megmerevedett. Zafra következő varázslatával megállította az időt.
- Azt hittem, erre csak a Tűzhegyben voltál képes – bámult Edera.
- Kiből idomított vadászgörény, kiből archmágus – kacsintott a druidára vidám szikrákkal a szemében. A másik nő kuncogott. Zafra ránézett a mozdulatlan emberfogókra. – Visszatértek a szálláshelyetekre. Érezzétek magatokat nagyon-nagyon szerencsésnek, hogy élve.
Keze mozdulatára megremegett a levegő, és az emberfogók eltűntek, hogy a táboruknál tűnjenek fel újra pár pillanattal később, beborítva a saját hálójukkal. Rendall szeme vörösbe fordult.

Edera Nastához hajolt, gyógyigéjével biztosította a férfi gyenge, de stabil légzését. Ezután a félelf zsebébe nyúlt, és elővette onnan a Rendalltól ellopott Mági szemét.
- Nem véletlenül támadt rá a kísértetvarázsló, miután elsodorta az emberfogót a sugár útjából – bólintott Zafra. Valahonnan a dombok közül üvöltés visszhangzott feléjük.
- Most már a barátunk is tudja – nevettek össze a nők. Megfogták egymás és Nasta kezét, a familiárisok gazdájukhoz bújtak.
- Ideje indulni. A férfiak valamiért sosem bírják a humoromat – hunyorított Zafra Ederára, és megint felkuncogtak. A következő pillanatban mindannyian eltűntek, alig két szívdobbanásnyi idővel az emberfogó csapat visszatérte előtt. Rendall körülnézett, szemében láng csapott fel. Ynabel ismerte ezt a pillantást. Ura vadászni indult.

~~~

posted by Mamaya 0:08

 

2006. június 10., szombat

Másnap kora reggel egy asszony fordult ki a piacról, karjában egy kosár almával. Egyszerű szabású, bár csinos ruhát viselt, fejét az örömházakra jellemző vörös kendővel borította be, mit a tarkóján megkötött, így haja színét nem lehetett megállapítani. Nyakán Rendall nagyúr rabszolga pántja volt. Lesütött szemekkel, senkire sem figyelve sietett végig az utcákon a Kéjnegyed felé. Bár többször is találkozott útja során az őrséggel, egyszer sem állították meg: a kendő és a pánt bőségesen elég volt számukra, hogy tudják, a nő Ches házába tartozik. Végül elérkezett a Selyem patakot átívelő hídhoz, ami mögött már a Kéjnegyed kezdődött. A patak vízét igencsak megduzzasztotta a közelmúltbeli áradás, jóval inkább folyóként hömpölygött a tenger felé, miközben magába gyűjtötte a csatornák szennyvizét is. A híd előtt kis tér volt a házak között. A nő már a tér közepén járt, mikor háta mögött egy jól ismert rekedtes, mély hang szólalt meg.

- Kyra. Hát mégis visszajöttél hozzám, szépségem.

A nő megtorpant. Lassan hátrafordult. A tér elején a lovon ülő Rendall nézett vele farkasszemet. Sötét szeme parázslott, kezében íjpuska, háta mögött az emberfogói lövésre kész íjakkal és fogóhálóval. Kyra sejtette, hogy most már a háta mögött is lezárták az utat. Kék szeme nevetve felvillant, keze észrevétlenül a kosárba csúszott.

- Ideje valódi pántot tenni a nyakadba, kicsi Kyra - folytatta a rabszolgavadász. - Edera megállapodásának számodra vége. Nincs az a sárkány gyémánt, amivel még egyszer ki tudna váltani téged. Az istenek hoztak nálam. Örökre.

Rendall kezében felemelkedett az íjpuska. Kyra keze összeszorult valamin a kosárban.

- Kapj el, vadász - ha tudsz... - nevetett a férfira. A következő pillanatban feléjük dobott egy kerekded tárgyat a kosárból, ami azonban nem alma volt. Hatalmas robbanás, és tűzfelhő borította be az emberfogókat. Rendall lovastól felborult, az állat maga alá temette. Kyra megpördült, és újabb gömbölyű tárgyat vett elő a kosárból. A túloldalon álló emberfogók azonnal fedezékbe vetették magukat - hogy azután megkövülten bámuljanak maguk előtt egy szép piros almára. Kyra felnevetett, és mielőtt üldözői összeszedték volna magukat, átrobbant közöttük. Felszaladt a hídra, eldobva a kosarát - az almák szanaszét gurultak -, menetközben lehúzta a fejéről a kendőt, ami mögül előtűnt szőke haja, egy másik mozdulattal kilépett a ruhájából is, könnyedén fellépett a híd korlátjára, és kecses ívben beleugrott a zúgó folyóba. A habok azonnal elnyelték testét.

Rendal dühösen lökte le magáról az életét megmentő ló tetemét.
- Hol van az a pokolfajzat szuka? - üvöltötte.
- Beugrott a Selyem patakba, nagyuram - jelentették neki azonnal.

- Megerősíteni a tengeri kijáratot, azonnal! Úgy hozzátok elém azt a ribancot, hogy fel lehessen támasztani!
Yoras megvizsgálta Kyra levetett ruháit, végül meg is szagolta.
- Nem a tengert fogja választani, nagyuram - mondta Rendallnak. - Cseppkő. A kaverna rendszeren keresztül akar majd kijutni a városból. Azért dobta le a ruháit, mert mindenképpen akadályozták volna az odajutásban.
Ránézett urára.
- Tudok egy rövidebb utat.
Rendall szeme felparázslott.

Ugyanezzel a parázzsal nézett később az elfre a lejárat előtt. A városon kívül voltak, alattuk a földben a cseppkőbarlang húzódott.
- Ezen nem férek át.
A nyíláson egy átlagos ember sem fért volna át.
- A másik vége a dombon túli erdőben van - mondta Yoras. - Azt javasolnám, hogy várakozzál ott, nagyuram, én pedig feléd hajtom a nőt.
Rendall határozott.
- Ketten mentek Ynabellel. Nagyon ajánlom, hogy dolgozzatok össze. A kudarc mindkettőtöké lesz.
Az elf és a drow bólintott, majd átpréselték magukat a résen, Rendall pedig ismét lóra kapott, és eltűnt embereivel a fák között.

Kyra kimászott a föld alatti tóból, ahova megfeszített erővel küzdötte el magát. Előbb a Selyem patak sodrásával kellett megbírkóznia, majd a szennyvízcsatornán kellett felúsznia, hogy elérje a kavernarendszerben lévő föld alatti tavat, aminek túlcsorgását egy folyó vezette le a csatornába. Óvatosan körülnézett, érzékeit is használva, de nem látott senkit. Halkan fújtatva egy szikla mögé nyúlt, ahova még korábban rejtette el felszerelését. Felöltözött, bekötötte az árral való küzdelemben szerzett sérüléseit, majd felfegyverkezett. Fáklyát gyújtott, majd óvatosan futva elindult a folyosón. Az változatosan kanyargott előtte, csodálatos szépségű cseppköveket villantva fel, de a nőt nem érdekelte a folyosó szépsége. Egyszerre halk zajt hallott oldalról. Felnézett, tudta, hogy ott is van egy feljárat, de az számára túl szűk volt. Vajon kinek nem lehet az? Szeme felvillant, kioltotta a fáklyát, és behúzódott egy vastag cseppkő oszlop mögé. A folyosóra vékony csíkban sütött a fény a fenti nyílásból. Kyra időnként két árnyékot vélt felfedezni, bár látni nem látott senkit. Megint érzékeit hívta segítségül. Ynabel az egyikük, bólintott, de ki a másik? Egyszerre két vékony alak bukkant fel előtte, lövésre készen tartva íjpuskáikat. A paladin csodálkozva bámult rájuk. Valószínűleg ő volt az első a Világban, aki összedolgozni látott egy elfet és egy drowt. Vagy nem. Ynabel hirtelen megtorpant és odasúgta Yorasnak.
- Menj előre, valamit érzek a hátam mögött.
Kyra bólintott. Naná, hogy a csapdába előreküldi az elfet. Rajta nem múlik... Kyra egy sebes mozdulattal csapott le a mellette elhaladó Yorasra, aki azonban villámgyors reflexszel tért ki a paladin útjából, majd elsütötte fegyverét. Kyra felnyögött a fájdalomtól, de mivel szervezetét az elmúlt években folyamatosan szoktatta hozzá az emberfogók altatószeréhez, nem kábult el. Elkapta a elf íjpuskáját, a levegőbe rántva kerülte el a következő lövést, majd arcába ütötte a könyökét. Yoras az íjpuskát elejtve esett neki a folyosó falának. Tőrt rántott, de Kyra elkapta a csuklóját, megcsavarta, maga elé penderítette az elfet, majd fejjel előre nekicsapta megint a falnak. Visszarántotta a kábult férfit, és egy tarkójára mért ökölcsapással megfosztotta az eszméletétől. Ezután övéhez kapott, és a már nagyon szükségelt ellenmérget hajtotta le. Felegyenesedett, és farkasszemet nézett Ynabel rászegezett íjpuskájával. A drow jóval a hatótávolságán kívül volt. Elmosolyodott.
- Most, hogy a kedvedért kicsit alaposabban megvertem az elfet, ideje búcsút intenünk egymásnak, húgom.

Ynabel gúnyosan elhúzta a száját.

- Ó, igazán hálás vagyok, amiért elkented Yoras száját. Ennél csak az uram hálája lesz nagyobb, mikor tálcán átnyújtalak téged a számára.

- Valóban ez lenne a szándékod Zöldlombbeli Ynabel? - kérdezte tűnödően Kyra. - Szerintem nem igazán akarod azt, hogy beszéljek Rendallal... Hogy megtudja, hogy ki is volt az anyád valójában... Azután szép sorban az összes elf a városban, kezdve ezzel itt... - intett a fejével az ájult Yorasra.

Ynabel szeme összeszűkült. Kezében megremegett az íjpuska.

- Vigyázz, ha megölsz, Rendall mindenképpen fel fog támasztani, és ugyanúgy beszédbe elegyedünk. Első kérdése valószínűleg az lesz, hogy miért is öltél meg, ha egyszer már elkaptál. Várj, ezt tőled fogja megkérdezni...
Yna már egész testében remegett. Kyra hűvösen szólalt meg, hangjába a feltétlen engedelmességet követelő tónust vitte.

- Leengeded a fegyveredet.

A drow kábultan engedelmeskedett.

- Mostantól két gazdád van, drow. Hamarosan jelentkezik nálad valaki. Ajánlom, tedd azt, amit mond, vagy a titkod nem lesz titok többé.

Kyra megfordult, és elindult tovább a folyosón. Hirtelen visszanézett.

- Kend az egészet nyugodtan Yorasra. Pocsék harcos.

Rákacsintott a dermedt nőre, majd eltűnt a sötétben.

Háborítatlanul jutott el a kijáratig, ahol azonban megtorpant. Megnyalta a száját. Odafent Rendall várakozott rá, nem egymagában. Lehunyta a szemét, rövid fohászt intézett Tormhoz, majd elővette az álcaköpenyét, és felhajtott a hátizsákjából egy üveg láthatatlanság italt. Nagyon remélte, hogy nincsenek az emberfogóknál valódi kopók, a kutyák ugyanis mindenképpen kiszimatolták volna. Csendesen elkezdett mászni felfelé. Sikerült elérnie a kijáratot. Megállt, és várakozott. A kijárat előtti nagyobb sziklákkal teliszórt tisztás látszólag teljesen üres volt. A megérzése azonban nem csalt, tudta, hogy számára ugyanolyan láthatatlanul, mint ahogy hőn remélte, ő is az nekik, legalább tucatnyi emberfogó vár rá. Csodaszép lesz, ha valakiben felbukom... Körülnézett, és elgondolta, ő hova tenne embereket, ha láthatatlan ellenfél felbukkanását várná. Mert abban kétsége sem volt, hogy Rendall tudja, hogy megérezte őket, és megpróbál álcában kicsúszni közöttük. Én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom, hogy te tudod... Óvatosan elkezdett lépkedni a kövek között. Megkönnyebbülten sóhajtott, mikor elérkezett az elrejtett lovakig. Bár viszketett a tenyere, nem bántotta a rájuk ügyelő őrszemet. Még csak azt kéne, hogy az utolsó pillanatban szúrja el valamivel. De mielőtt elhagyta volna a lovakat, mégsem állt meg egy utolsó fricskát. Megkereste Rendall lovát - nem volt nehéz, jóval erősebb, nagyobb csődör volt a többi között -, megbújt mögötte, majd a vértje alól előhúzott egy másik vörös kendőt, és a nyeregkápára kötötte. Ezután végképp eltűnt a sűrűben. Elérkezett a mélyen az erdőben elrejtett Chisáig, és miután meggyőződött arról, hogy most valóban senki nincs a közelében, levette az álcavédő köpenyét, és megtörte az ital varázsát egy hangos nevetéssel. Átölelte Chisa nyakát, aki üdvözletképpen beleszuszogott a hajába, majd a hátára lendült. Távolról oroszlánüvöltés hangját sodorta felé a szél, majd egy sikolyét.
- Ennyit az őrszemről - gondolta részvétlenül Kyra, majd magában kuncogva nekieresztette Chisát az útnak.

~~~

Ches nem volt fényes kedvében, mikor Rendall berontott hozzá.

- Tűnj el - morogta -, Ma nincs látogatás.

- Járt nálad Kyra - mondta Rendall, szemében gyilkos haraggal.

- Úgy gondolod? - emelte fel Ches égett kezeit. Szemmel láthatóan az utolsó utáni pillanatban érkezett Fangthane megmentésére. Az az átkozott tisztánlátó igazán mindent megtett azért, hogy ha lehet, mindketten ott maradjanak a keleti kapu alatti csatorna torkolatában. Ches alaposabban megnézte Rendall arcát. Jól látszott rajta a robbanás nyoma.
- Látom, nálad is megtette tiszteletét - szusszant fel.

- Hol van Fangthane? - nézett körbe Rendall.

- Megéhezett. Nem is csodálom. Szerinted hogy nézhet ki ő?

Bár Ches sebei rendkívül gyorsan regenerálódtak, abból, ahogy most kinéztek, az emberfogó láthatta, hogy éppencsakhogy megmenekültek a nap égető fényétől.
- Mit akart tudni Kyra? - húzott egy széket maga alá Rendall.

- A régi szép idők érdekelték - morgott Ches.

- Pontosabban? - vonta össze a szemöldökét Rendall.

- Szerinted? A hálózatodról akart megtudni egy-két dolgot.

- Mit mondtál neki?

- Ó, tudod, hogy nem vagyok képes hazudni, uram - mondta Ches, tökéletesen alakítva a valahai összetört lelkű rabszolgalányt -, mindent elmondtam neki, amit tudtam.

- Pontosan tudom, hogy nem vagy képes hazudni - mondta nyugodtan Rendall, bár a mélyben haragja egyre forrt -, ezért nem is tudsz semmit a szervezetemről. Ezt ugyanilyen jól tudja az a tisztánlátó szuka is. Akkor miért jött hozzád?

Ches ránézett.

- Ynabel érdekelte - mondta végül. Rendall erre számított a legkevésbé.

- Miért? - kérdezte végül.

- Ő az alvezéred. Nem tudnak róla semmit, vagy alig valamit.

- Ezt tudom. Miért tőled akart róla megtudni valamit?

- Mert a legelső nyomuk róla az, amikor feltűnt melletted Zöldlombnál - vizsgálta tovább a kezét Ches. - Akkor került a látóterükbe. Arról szemmel láthatóan fogalmuk sincs, hogy már évek óta kereskedtél vele vagy inkább az apjával felszíni rabszolgákkal.

- Na és mit mondtál Ynáról? - kérdezte Rendall.

- Az igazat, mi mást?

Rendall csendesen tette fel a következő kérdést.

- Tudsz valamit róla, amit én nem?

Ches ránézett és elmosolyodott. Nagyon, nagyon kellemetlenül.

- Mindent tudsz róla, amit érdemes tudni. Egy undorító drow korcs. Hallottál már a zsákról meg a foltjáról? Ő az egyetlen lény, aki tűzön-vízen át megveszekedetten hűséges hozzád, és ehhez még pántra sincs szüksége. Leszámítva persze a gyógyítódat, a kicsi Lyniát, de neki mindig kevés sütnivalója volt, viszont annál nagyobb a szíve, és jóravalósága. Meg az se kevés, amit művelsz vele az ágyadban. Az biztos, hogy Ynabel nem bírná elviselni, ha valaha is kiesne a kegyedből.

Némán meredtek egymásra. A feszültség köztük tapintható volt. Kyra által felszított frusztrált haragjuk nőttön-nőtt, és úgy tűnt, megtalálja a kitörési pontot.

- Ne egymásnak essetek, ha kérhetem - szólalt meg Fangthane váratlanul. Észre sem vették, mikor lépett a szobába. - Lefőzött titeket a tisztánlátó. Ideje az ő neve mellé behúzni ezt a pontot. Lesz még alkalom a törlesztésre. Rendall, úgy hiszem, indulni készültél.

Az emberfogó felállt. Ösztönei azt súgták neki, hogy Ches nem mondott el mindent Ynáról, ugyanakkor mindent elmondott róla. Átkozott vámpír rébusz... Az biztos, hogy előbb-utóbb a végére kell járnia ennek, vagy komoly bajba kerülhet.

- Még találkozunk - biccentett végül, majd távozott.

posted by Mamaya 20:52

 

Rendall a goldengrassi kaland után pár héttel rashmadi rabszolgaházának dolgozószobájában nézte át a napi jelentéseket. Az átmeneti állapotok után, melyek elődje elmozdításával következtek be, ő szerezte vissza a hatalmat, és lett belőle az új nagyúr. Az okvetetlenkedő királyvárosi nagykövetet jó pénzért adta el az arénába. Pár hétig húzta is a fickó. Az emberfogó pozíciója azóta is erősödött, és a pénzüket egzotikus szórakozásra költő polgárok folyamatosan tértek vissza Rashmadba. Végül a megmaradt rabszolgákat is jobb belátásra térítették. Folyamatosan hozták vissza a szökevényeket is, legalábbis azokat, akik elég bolondok voltak visszatérni otthonukba. Mások ugyan családostól tűntek el az emberfogók szeme elől, de Rendall tudta, hogy menekülésük csak átmeneti. Előbb-utóbb mindenki visszakerül az őt megillető helyére. Vagy kiváltják őket, ahogy Edera de Winter is tette önmagával és társaival. Bár tekintélyes mennyiségű összeget kaszírozhatott be a druidától, nem szívesen emlékezett vissza a pár héttel korábban történtekre. Levonva a tanulságokat, utólag belátta, hogy bármennyire is csábító volt, nem lett volna szabad elfogadnia Edera ajánlatát, amellyel a férjét váltotta ki. Az együtt töltött éjszakájuk után Rendall döbbenten fedezte fel magában, hogy az asszony iránt igen erős vonzalom ébredt fel benne. Nehéz, nagyon nehéz volt elfogadnia ezt az érzést. Szíve mélyén most is erősen harcolt ellene. Ő az érzelmeket világéletében csak kihasználta, saját javára fordította, de sosem élte meg. Most a legnagyobbal kellett szembenéznie: reménytelen szerelem ébredt benne egy olyan nő iránt, ki sosem maradna mellette. Ki inkább megölte magát, hogy lekerüljön a nyakáról a pántja. Tettével elég egyértelműen mutatta ki, hogy ki felé húz a szíve: férjéhez, Sir Aurel LaMartenhez, az élőhalott vadász paladinhoz, aki kilépett a király szolgálatából, hogy a Goldengrassi Őrség kapitánya legyen, és így a szeretett asszonya mellett maradhasson.

Rendallnak azonban ez csak a kisebb gondja volt. Az elmúlt hónapokban rejtélyes módon kezdtek meghalni az ügyfelei, és valahogy mindig ráterelődött a gyanú. Bár egyszer-kétszer nem ok nélkül, de azoknál gondoskodott arról, hogy mindig teljesítés után zárják le a szerződést. Egyre jobban ingott már a széke, végül egy alkalmas pillanatban saját emberei fordultak ellene. Sikerült azonban visszavernie a hatalomátvételt, és rájött arra is, hogy ki állt a gyilkosságok, és a puccs hátterében: a Tüske. Az emberfogó sosem hitte volna, hogy az évekkel korábban zsákmányul ejtett paladinok okozta kezdeti nehézségek mostanra ekkora fenyegető veszedelemmé növik ki magukat. Három tisztánlátót fogtak el Kéttorony közelében hét évvel azelőtt: a veterán Sir Grindet, Kyrát, a szőke noviciát, és parancsnokukat, Sir Aurelt, hogy gladiátorként eladva jó pénzt kapjanak értük. Amit az emberfogók nem vettek számításba, hogy a parancsnok korábban egy kalandozó csapatnak is a tagja volt, így nemcsak veterán tisztánlátókkal, hanem a kalandozók egy részével is szembe kellett nézniük, akik rettenetes dühvel és még nagyobb eltökéltséggel érkeztek társuk szabadítására. A sikeres szöktetés után ugyan a lezárt Rashmadban ragadtak, de ahelyett, hogy szépen egyenként foglyul estek volna, inkább eltűntek a csatornák hálózatában, és igazi tüskévé nőtték ki magukat az emberfogók oldalában. Tevékenységük során kezdődtek a rabszolgalázadások Rashmadban, és végül az akkori tyrann is elbukott. Rendall mostani tüskéje a híres előd nyomán keletkezett. A sárkányölő Sir Desharik LaMarten, Aurel bátyja volt az alapítója, és egyben a vezetője. Annak idején az öccse szabadítására érkező csapatot is ő vezette. A mostani Tüske tagjai már eleve a rabszolgavadászokra képezték ki magukat. Nemcsak inkvizítorok tartoztak közéjük, hanem bárki, akinek tapasztalata volt az emberfogókkal szemben, és minden vágya az volt, hogy teljesen megszüntesse a rabszolgavadászatot a Királyságban és a szomszédos államokban. A csapat tagja volt Dame Kyra is, akárcsak Sir Grind, Sir Darmin, és mindazok a veteránok, akik annakidején ott voltak Rashmadban. Persze az eltelt években több más lovaggal is, sőt, más kasztokkal is kibővült a csapat. Druidák, erdőjárók, bárdok, harcosok, még tolvajok is csatlakoztak hozzájuk. Igencsak komoly fejfájást okoztak az utóbbi időben a Vörös Kör tagjainak. Arról nem is beszélve, hogy Rendall már hét éve próbálta betömni a városban szivárgó léket, felemás sikerrel. Sikerült ugyan jó pár Tüske tagot elkapni az évek folyamán, de az igazi mesterkém mindezidáig rejtve maradt a szeme előtt. Rendall az Ederától kapott dukátokkal ugyan újra megerősítette pozícióját, de tudta, hogy hamarosan komolyabb erőforrásokra van szüksége ahhoz, hogy megtalálja és véglegesen kihúzza a Tüskét az oldalából. <!--[endif]-->

A nagyúr újabb köteg iratot nézett át. A végzettekre írt valamit, vagy külön oszlopba tette, amik külön figyelmet értek. Az egyiknél megállt. Újra és újra elolvasta, végül elégedetten bólintott. Ha ennek a papírnak van egy halvány valóságtartalma, akkor megtalálta a megfelelő eszközt a Tüske ellen. Felállt, és kiment a dolgozószobából, majd megállt szervezője asztalánál.
- Yoras? – A renegát elf lenyűgöző szervezőképességéről volt híres, valamint az egyik legjobb felderítőjeként tartotta számon. Valamikor tolvaj volt, és emiatt elűzték szálláshelyéről. Városról városra vándorolt, míg végül Rendallal találkozott. Felajánlotta neki szolgálatait, és az emberfogónak azóta sem kellett benne csalatkoznia.
- Igen, nagyuram? – nézett fel rá az elf.
- Szervezz egy csapatot Corndale-be.
- Elfogót, nagyuram?
- Nem éppen. Kutatót. Útvesztőben járatos emberekre van szükségem. A legjobbakra.
- Igen, nagyuram – bólintott Yoras, és azonnal munkához látott.

Rendall lement az alagsori küzdőterembe. Fehérhajú nő gyakorlatozott egyedül a kardjával. A férfi a háta mögé lépett. Az hihetetlen gyorsan visszaperdült, Rendall csak saját fegyverének gyors kirántásával tudott hárítani. A két penge egymásnak feszült. A férfina izzasztó párviadal után végül sikerült lefegyvereznie a nőt. Kardját torkának szegezve nyomta neki a falnak.
- Sosem értettem, Yna, hogy egy ennyire jó mágus, mint te, miért veszkődik a harcművészettel? – kérdezte mosolyogva Rendall.
- Nem árt, ha meg tudom lepni az ellenségem, nagyuram – nézett a szemébe a nő. Gyors mozdulattal tőrt rántott elő, félrecsapta Rendall pengéjét, és most ő került fölénybe. De mielőtt továbbmozdulhatott volna, a férfi elkapta csuklóját és könnyedén kicsavarta belőle a fegyvert.
- Akkor tanuld meg egyszer és mindenkorra, hogy ne kerülj soha kartávolságon belülre. Főleg az én kartávolságomon belülre – nevetett ura.
- Megjegyzem, nagyuram – felelte a féldrow. Rendall elengedte a kezét, és hagyta, hogy Ynabel összeszedje fegyvereit.
- Ne vedd a szívedre Yna – mondta kedvesen -, kicsit régebben vívok nálad, és a mágiában amúgy is utolérhetetlen vagy.
- Köszönöm, nagyuram – nézett rá meglepetten a nő. Rendallnak nem volt szokása dicsérni.
- Gyakorolhatod is mindkettőt – folytatta a férfi. - Corndale-be megyünk.
Ynabel felkapta a fejét.
- A Mági szeme?
- Az bizony. Ha megtaláljuk, nincs az a lyuk, amibe paladin barátaink bújhatnak ezután. Egyesével kapjuk el őket, és valamennyien a rabszolgavermekben fogják végezni, ahova valók.
- Nagyuram? Nem lenne egyszerűbb megölni az egész bandát?
- De igen, Yna. De az közel sem lenne olyan édes, mint végignézni rajtuk, ahogy pánttal a nyakukban fognak minket szolgálni életük végéig. Különösen kíváncsi lennék a Lékre. – Rendall szemében gyilkos, kegyetlen fény villant.
- De ezzel megtöröd a goldengrassi druidával kötött megállapodásodat, nagyuram – mondta csendesen a nő. Rendall ránézett.
- A megállapodás tartóssága a résztvevő feleken múlik. Valamint a szépséges goldengrassi lady nem fogalmazott elég egyértelműen a szerződésben. A derék Sir Aurelt és társait valóban nem fogom azért keresni többé, mert szökött rabszolgák. Ezt a kérdést letudtuk. Ám mint Tüske tagokat, akik folyamatosan zavarják Rashmad rendjét és biztonságát, megtámadva kereskedőit és azok karavánjait, annál inkább...  Lázítóknak és rabszolgaszöktetőknek a veremben a helyük – felelte végül, sötét lánggal szemében. Sarkon fordult, és kifelé indult. Magában továbbfűzte a gondolatot. Kíváncsi leszek Ederának az ezt követő ajánlatára… Az ajtóban megtorpant, mikor Yoras megjelent előtte. Kérdően nézett rá.
- Nagyuram. Ches örömházánál lévő szemünk jelentette, hogy Dame Kyra Kethert látta feltűnni a vámpírnál, aki nem sokkal később elment.
Rendall szeme összeszűkült.
- Ches?
- Élt a találkozó után, bár nagyon sietett a keleti kapu felé.
Yna megszólalt mellettük.
- Elf vámpír. Csak árulásra képes mindkét vonalán - köpte. Yoras némán nézett a drowra, arca rezzenéstelen maradt. Rendall Ynabel felé fordult.
- Szólok, ha kíváncsi vagyok a véleményedre - mondta jegesen. A drow lesütötte a szemét. Yoras szemében gúnyos szikrák pattantak. Rendall ránézett mindkettőjükre. A két legjobb kopója várta parancsait.
- Készüljetek. Vadászni megyünk.

posted by Mamaya 20:30

 

Ches belépett a szobájába. Szimatolva fordult körbe. Mágikus sötétség fogadta, amin ő sem látott keresztül. Nem mintha nagyon zavarta volna, rögtön tudta, ki vár rá.
- No lám - mondta gúnyosan. - Régi ismerős. Mit keres nálam egy valahai rabszolga, egy élőhalott vadász paladin? Az életedet untad meg Dame Kyra vagy a szabadságodat?
- Csak beszélni jöttem hozzád - szólalt meg egy hang a sötétben.
- Elég fontos téma lehet, ha ezért Rashmadba jöttél.
- Igy igaz - Kyra hangja most a szoba másik pontján hallatszott. Ches meglepetten vonta fel a szemöldökét. Nem hallott mozgást.
- Kérlek, nézd meg ezt.
Ismét új szegletből jött a paladin hangja. Ches csörgést hallott a sötétben. Kezével kinyúlt, és tévedhetetlen biztonsággal kapta el a felé dobott tárgyat.
- Talán előbb csiholj fényt az éjszakában, nővérem - csattant fel.
A sötétség varázslat megszűnt. Ches körülnézett. Sejtése nem csalta meg: Kyrán tükörkép varázslat volt. Azon már nem is csodálkozott, hogy lehet mágia egy paladinon. Rendall minden erőfeszítése ellenére a Tüskének Rashmadban is voltak emberei. A vámpírnak nem volt kedve kitalálni melyik Kyra lehet az igazi, inkább a tenyerében tartott tárgyra fordította figyelmét. Kinyitotta a medált és ránézett a képmására.
- Megtaláltad Zöldlombot - mondta érzelemmentes hangon. - De nem miattam jöttél, igaz?
- Annál a szálláshelynél tűnt fel először Ynabel. Tudnom kell, miért.
Ches elmosolyodott.
- Ó. Ynabelnek nagy titka van. Mit kínálsz érte cserébe?
- Az életedet? - tűnődött Kyra, majd megrázta a fejét. - Nem. Mit szólnál Fangthane életéhez?
Ujjai közt egy barna hajtincs tűnt fel.
- Ha nem érsz oda időben, a reggeli napfény csókolja meg helyetted.
Ches szeme összeszűkült.
- Rendben, tisztánlátó. Ynabel nem véletlenül tűnt fel Zöldlombnál, mikor megtámadtak minket a rabszolgavadászok. Jól ismerte a helyet, mert ott született. Pár évig velünk is élt, noha az anyja a születésekor meghalt.
- Befogadtatok egy féldrowt? - nézett Kyra.
- Miért ne? Engem is befogadtak, pedig én is félvér vagyok. Bár Ynabel esete persze érdekesebb, hiszen az ő apja drow volt, ami messze más, mint az én emberi apám. Ynabel szüleié volt azonban a Világ legtiltottabb szerelme. Hozzájuk képest az enyém Fangthane-nel maga a természetesség. - Ches undorral a hangjában folytatta. - A kedves Yna anyja nem ember volt, ahogy ő szereti beállítani, hanem elf. Mirane a Zöldlombból beleszeretett egy drow elfbe, és gyermeket szült neki. Persze születtek már a Világon ennél visszataszítóbb együttlétekből is utódok, nem igaz, lovagdáma? - nézett gúnyosan Ches Kyrára, aki rezzenéstelen arccal nézett rá vissza.
- Egyszóval Ynabel velünk élt egy darabig. Évekkel később, derült égből megjelent nálunk az apja, és magának követelte a lányt. Az elf vének odaadták neki. Yna nemcsak a bőre színében, természetében is Mélysötétbe illett. Ezután évekig nem hallottunk róla semmit. Ám egyszercsak megint felbukkant. Dühös volt, tombolt, mint egy fúria. Apját megölték odalent, ő pedig végre megtudta anyja valódi származását. Az elf öregek kidobták, hogy álljon a saját lábára, ne az övékre, és az lehetőleg legyen minél távolabb tőlünk. Meg is tette.
Ches elhallgatott, majd folytatta.
- Pár héttel később újra megjelent, idevezetve a rabszolgavadászokat. Megtalálta az őt megillető helyet Rendall mellett. Gondos aprólékosággal ölte meg a véneket, az eladáshoz túl fiatal elf gyermekeket, s ejtett fogságba minket többieket. Zöldlombot teljesen elpusztította. Minden nyomot el akart törölni, ami az anyjához vezetett. A többi elfet a Világ minden pontjára eladták, engem, mint emlékszel, Rendall megtartott magának. Hamarosan kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy Ynabellel foglalkozzak. Ő sem mert hozzám nyúlni, félve attól, hogy kiderülne a titka. A drow mindennél jobban el akarja titkolni gyűlöletes származását, leginkább Rendall elől. Pedig - nevetett fel gúnyosan Ches -, tudhatná, hogy a nagyúrtól lenne ebből a szempontból a legkevesebb félnivalója. Rendall mindig a tehetséget nézte, sosem a származást.
- Na és te miért nem akarod kihasználni a helyzetet? - kérdezte Kyra.
- Egyfajta tűzszünet van köztünk Ynabellel - válaszolta nyugodtan Ches. - Túl erős mágus ő az én fogamnak ahhoz, hogy nyugodtan zsaroljam. Ha pedig megölném, Rendallal kéne szembenéznem. Nincs kedvem egy élethalál harchoz. Pláne kettőhöz. Ynabel is így gondolkodhat, mert ő sem piszkál engem. Mögöttem Fangthane áll, és Rendall kényelmetlen kérdései.
Kyra elgondolkodott, majd biccentett.
- Köszönöm, Ches.
- A hajtincset - mondta hidegen a vámpír. A másolatok egyike letette az asztalra Fangthane tincsét. Hirtelen megremegett a levegő, és Kyráról elmúlt a varázslat. A két nő nyugodtan áll egymással szemben a szoba két végében.
- Azt hiszem, ez volt az utolsó békés találkozásunk, nővérem - szólt végül csendesen Ches.
- Magam is így gondolom - bólintott Kyra. - Addig is...
Hirtelen megfordult, és kilendült a mögötte álló nyitott ablakon, és eltűnt az éjszakában. Ches azonban már nem foglalkozott vele. Felragadta az asztalról a hajtincset, megszagolta, majd ő is útjára indult.

~~~

posted by Mamaya 19:29

 

2006. június 9., péntek

Kyra megállította lovát. Kis tisztásra ért az erdőben. Bő tíz napos utazás állt a háta mögött, mióta elindult Goldengrassból. Azt az elf szálláshelyet próbálta meg felderíteni, ahol Ynabel először találkozott, és csatlakozott Rendallhoz. A féldrow múltja teljesen ködbe veszett, és az emberfogó elleni harcukhoz szükségük volt minden apró nyomra. Kyra figyelmesen körülnézett. Indulás előtt a goldengrassi erdőjáró gondosan megtanította arra, hogy mit keressen. Leszállt a lováról, végigsimította a fák törzseit, és kutatva nézett fel a lombok közé. Keresése nem volt eredménytelen. Elégedetten bólintott, mikor egy padlóácsolat maradványait pillantott meg, aminek a végén kötéldarab lógott.

- Maradj itt, Chisa, és vigyázz - súgta lovának, aki párat koppantott patájával. Kyra elkezdett kapaszkodni fel a fára. Hamarosan a lombok közé ért, és végül feljutott az ácsolatra is. Szomorúan nézett körbe: a valahai támadás mementójaként ott, ahol állt, és a szomszédos fákon is mind rombadőlt kunyhók sorakoztak. A rabszolgavadászok nem kíméltek senkit és semmit. Kyra fáról fára lendülve járta be a kunyhókat valami nyom után kutatva. Bár egyre kevesebb reményt fűzött a dologhoz, a hely teljesen elhagyatva állt évek óta. Rendall csapata mindenkit elvitt, vagy megölt. Végül az egyik kunyhóban valamin megcsillant az oldalt besütő nap sugara. A paladin odalépett, és felemelte a földről a kis tárgyat. Medált tartott a kezében. Kinyitotta, és a döbbenettől elakadt a lélegzete. A medál belsejében apró varázslat segítségével egy barna hajú, nefelejcskék szemű, fitos orrú lány képe volt rögzítve. Még az orra körül elszórt szeplők is látszódtak. Hegyes füle kiállt a hajából.

- Ches - suttogta Kyra. Szájba harapva összecsukta a medált, majd lecsúszott a fáról, és odalépett a lovához.

- Attól tartok, Chisa - mondta megsimogatva a ló orrát -, Rashmadba vezet az utunk. Ez pedig gondosabb előkészületeket igényel. Mert bejutni még könnyen bejutok, Rendall kétségtelen tárt karokkal várna, de a kifelé vezető út már rázósabb lesz. Nem elég, hogy egy falka emberfogó fog rám vadászni, a tetejében még egy vámpírt is szóra kell bírnom.

Felszállt a nyeregbe, megfordította lovát, és gondolataiba mélyedve elporoszkált. 

posted by Mamaya 23:57

 

Előzmények

Pár héttel Goldengrassból történt távozása után egy királyságbeli városban Nasta körülnézett a fogadóbeli szobájában. Nemesi lakosztály volt, saját fürdővel, díszes berendezéssel, szekrényekkel, tükörrel, baldachinos ággyal, azon friss inggel és nadrággal. Bezárta maga mögött az ajtót, és beljebb lépett. Odament az ablakhoz, kinyitotta, és kinézett rajta. Több emeletnyi mélységben sétáltak el alatta a járókelők, de a magasság sosem zavarta. Megfordult, és szembetalálta magát a tükörrel. Megfeszült arcizmokkal nézte a tükörképét, majd elfordult tőle, és bement a fürdőbe, ahol már várta a gőzölgő víz. Sokáig pihent benne lehunyt szemekkel. Végül kiszállt a kihűlt vízből, a derekára tekert egy törülközőt, és visszament a szobába. Az ajtóban megtorpant. A karosszékben Rendall ült kényelmesen, az ablaknál Ynabel állt, súlyban tartott nyílpuskával.
- Ahogy látom, a lelked is tiszta lett, fiam – mondta nyájasan az emberfogó. Nasta nem válaszolt. Pillanatnyi megdöbbenése után odament az ágyhoz, ahol a tiszta ruhái voltak. Felhúzta a nadrágját, majd levette a törülközőt és az ágy támlájára dobta.
- Vonzó férfi, nem igaz, Yna? – kérdezte Rendall a nőt. Az felemelte szemöldökét, szemmel láthatóan nem osztotta a véleményt. A féldrow és a félelf között nemcsak ismeretségükből fakadóan, de születetten is komoly ellenszenv feszült. – Nem? Pedig ahány női szívet összetört már...
- Mit akarsz tőlem, Rendall? – vette fel az ingét Nasta, elengedve a füle mellett a másik férfi megjegyzését.
- Azt ajánlom, mutass tiszteletet uraddal szemben, félelf! – sziszegte Ynabel, felemelve fegyverét. Nasta gyakorlatilag hátat fordított a nőnek.
- Nem a tisztelettel van a baj – mondta tűnődve Rendall. – Hanem a furcsa hírekkel, amiket rólad kaptam. Elköltöztél volna Goldengrassból? Ugye nem igaz?
Nasta lesütötte a szemét, majd egyenként felhúzta csizmáit.
- Mégis? Ezek szerint vége egy hosszú barátságnak. Ejnye – mondta sajnálkozva a másik.
Nasta összeszorította fogát. Egy pillantás a drowlány felé meggyőzte arról, hogy az nem fogja jó néven venni, ha magára csatolja fegyvereit.
- Fel a fejjel fiam. Most derült ki, hol vannak az igazán stabil kötelékeid. Persze, ha tőlem lopnál éveken keresztül, én nem engedtelek volna el ilyen könnyen. Hiába, Edera sosem tudta megállni, hogy ne keverjen érzelmeket az üzletbe. Semmi esély, hogy visszamenj, ugye?
Nasta alig észrevehetően megrázta a fejét.
- Na és hogy tervezed a kieső bevételeink pótlását, fiam? – kérdezte jóindulatúan Rendall.
- Van egy-két gondolatom – kezdte habozva a félelf -, de még alaposabban ki kell dolgozni őket.
- Bekapcsolódhatsz valamelyik szervezet munkájába is.
- Inkább szűzterületre mennék, és ott az alapokból építenék fel egy új vállalkozást. Némi befektetés után hamarosan pótolni lehet vele Goldengrasst. Már az utolsó időkben is gondolkoztam ezen, mikor Edera egyre közelebb jutott hozzám.
Rendall eltűnődött.
- Rendben, fiam – mondta végül. – Egy hét múlva pontos terveket kapok tőled.
Felállt a karosszékből, és kisétált az ajtón. Ynabel egyedül maradt Nastával. Egymás szemébe meredtek. Nasta láthatóan fegyvertelen volt, de a legkevésbé sem riadt volna vissza az összecsapástól.
- Ynabel – szólt vissza halkan Rendall.
- Megrántották a pórázodat – intett a fejével Nasta.
- Egy hét múlva magam jövök vissza – suttogta Ynabel.
- Számlálni fogom a perceket.
- Ynabel! – a nő kiment az ajtón.

- Minden tisztelettel, nagyuram – mondta Ynabel fojtottan a folyosón lefelé menet. – Miért hagytad életben? Megbukott.
- Ó, nagyon is jól teljesített. Lehetett sejteni, hogy a druida előbb-utóbb rájön a kilétére.
- De így most Goldengrass kiesik.
- Ne aggódj, kamatostól meg fog fizetni a ladyje – mosolygott gonoszan Rendall. – Csak a megfelelő időt kell hozzá kivárni. Goldengrass túl gazdag ahhoz, hogy ne akarják visszaszerezni a sárkányok. S mikor velük lesznek elfoglalva, mi...
- ... ott leszünk – villant a féldrow szeme.

~~~

 

Három évvel később

- Zafra, lenne egy kérdésem – kezdett bele Nasta, letéve a boros ládát. – Teoretikus.
A Két Oroszlán pincéjében rakták fel a polcokra a Kéttoronyból érkezett szállítmányt. A tisztánlátók bora iránt nagy volt a kereslet.
- Mondd csak – mondta a boszorkány továbbpakolva az üvegeket a polcra. Közben kezével a másik oldalra intett. – A fehéreket odarakd.
- Mennyit tudsz az esküvarázslatokról? – hajolt le a félelf az első üvegért. Zafra ránézett.
- Teoretikusan? Nos, ez a biztosíték arra, hogy azok is állják az ígéretüket egy megállapodásban, akik egyébként nem lennének annyira... szavatartóak. Vagy ha nem bíznának egymásban a partnerek. Szolgálatot is lehet ilyen módon kínálni, vagy éppen megszerezni.
- Meg lehet törni?
- Nem. Pont ez a lényege. Aki egyszer aláveti magát, annak nincs szabadulás.
- Na és ha mondjuk meghal és feltámasztják?
- Nem ölném meg ezért magam, hogy kipróbáljam... Azt hiszem, az a varázslattól függ. Általában a halállal megszűnik, de a lelken örökre nyoma marad. Nasta? – tette rá a kezét a férfi karjára Zafra. – Nem tudom, mibe másztál bele, de attól tartok, ott maradsz. Esküvarázs alól nincs szabadulás.
Nasta elgondolkozva nézett a nő szemébe, majd elhatározta magát.
- Zafra. A segítségedre lenne szükségem.
A boszorkány ránézett a férfira. Miután Nasta Goldengrassból eljött, elutazott Greenmeadowba, felkeresve Zafrát az útvesztő újranyitásának ötletével. A boszorkány pár napig gondolkozott, de utána mégis elutasította a tervet. A Tűzhegynek saját hatalma van, magyarázta, és előbb-utóbb az irányító megint kötés alatt találná magát. Viszont segített megtervezni, és megépíteni Nastának a saját labirintusát egy másik, pár napnyi járásra lévő hegy gyomrában. Ez az ő fogadójának is jót tett, bár egy újabb, a labirintus kincseiből egyre gyarapodó kis település is létrejött a Kristályhegy mellett. Azóta is rendszeresen találkoztak, és a régi barátság gyökerén egy új nőtt ki. Alturiak ugyan néha morgott a megnövekedett forgalom miatt, akiknek mind az ő erdejében kellett csatangolniuk, de a szíve mélyén ő is nagyon szerette a félelfet. A boszorkány mélyebben Nasta szemébe nézve látta, hogy a férfi komoly bajban van. Bólintott, a pince titkos rekeszéhez lépett, kinyitotta, és elővett belőle egy pókhálós üveget.
- Erre még nem talált rá Tim – fordult vissza mosolyogva. – Ezt vidd fel, én is megyek mindjárt utánad.
Nasta felment a lépcsőkön, és bement az étkezőbe. Otthonosan kiszolgálta magát két pohárral a pult mögül, majd leült az egyik asztal mellé. Elgondolkodva nézett ki az ablakon. Hamarosan Zafra is megjelent, és leült mellé.
- Hallgatlak.
A félelf lassan elkezdett beszélni. Őszintén elmondott mindent. Hogyan került a Vörös Körbe, mit történt Goldengrassban, miért nem csatlakozott Aurel megszöktetéséhez, majd végül a leleplezését. Azt sem hallgatta el, hogy a mostani labirintus valójában a céhé, és a kincsei az ő bevételét gyarapítják. Zafra szó nélkül figyelte, időnként bólintott. Végül ránézett a férfira.
- Miért akarsz kiszállni?
- Elég volt. Szabadulni akarok.
- Szívfájdalom nélkül felhasználtad az előnyöket, amik a tagságból fakadtak. Az sem zavart túlságosan, hogy Ederától loptál évekig, még akkor is, ha közben végig segítetted. Azért keresed a lehetőséget a kilépésre, mert már túl kényelmetlen, túl terhes a számodra. Igaz?
- Valahogy úgy. Ugyanis elkezdtek az életemre is törni.
- Ezt a problémát szervezeten belül is megoldhatnád.
- Éppen, hogy nem. A vezető egyik legbizalmasabb emberével különböztem össze – Nasta a fejét rázta. – Eddig még tudtam kezelni a helyzetet, de most előbbre került, az alvezére lett, és úgy hiszem, hamarosan valami szerencsétlen baleset fog érni. Már eddig is történtek érdekes események.
Nasta elhallgatott, majd rövid csönd után folytatta.
- De nem csak emiatt lenne… Az igazi oka, hogy hiányzik Edera, és a céh miatt tettem rosszat neki.
- Nocsak. Megszólalt a lelkiismereted? – mosolygott Zafra.
- Nézd, változnak az emberek. Olyan furcsa, hogy én is teszem?
- Őszintén? Igen. Új életet akarsz kezdeni. Hanyadjára is? Vajon a legújabbnak melyik percében kezded az egészet elölről? Nem tudod megtagadni önmagadat.
- Akkor miért nem tudtok ilyennek elfogadni?
Ekkor egy új hang szólalt meg az ajtóban.
- Elfogadtalak ilyennek. De egy olyan határt léptél át, amivel teljesen aláástad a bizalmamat irántad. A barátságunkat loptad el.
Nasta megfordult. Edera beljebb lépett. A félelf döbbenten nézett rá, majd vissza Zafrára.
- Én teleportáltam ide Ederát, az imént – magyarázta a mágus. - Már régóta tudom, mi történt Goldengrassban. Megkért arra, hogyha valaha is szabadulni akarsz a Vörös Körtől, és segítségre van szükséged, ne feledkezzek meg róla.
- Tudtad, és mégis szóba álltál velem... – csodálkozott a félelf.
Zafra elnevette magát.
- Ugyanis én is el tudlak fogadni olyannak, amilyen vagy. Na és annak idején tőlem nem loptál... Igaz, akkor már rég nem élnél...
Nasta zavartan elmosolyodott. Felemelte tekintetét. A druida és a tolvaj egymás szemébe néztek.
- Eljöttél – mondta halkan Nasta.
- Hármat találhatsz, miért – húzta el a szája szélét egy félmosolyra Edera.
- Sejtem… - tükrözte vissza ugyanazt a mosolyt Nasta. – Te is javíthatatlan vagy. Egy javíthatatlan érzelgős.
- Azon kívül… Pár hete túlságosan is közel kerültem a Vörös Kör tüzéhez. Kevés híja volt, hogy elégetett, akár a molylepkét.
Nasta csodálkozva nézett, majd a szájába harapva hallgatta Edera esküvőjének előzményeit.
- Végiggondolva a történteket – folytatta Edera -, úgy döntöttem, hogy az összes barátomnak megpróbálok segíteni abban, hogy elszakadjanak Rendalltól. Ezért vagyok most itt. Ha sikerül, kezdheted az új életedet. Hogy milyen formában, az már rajtad áll.
- Ez azt jelentené, hogy Goldengrassba is…
- Nem.
Nasta beletörődően bólintott.
- Nos – szólt közbe Zafra. – Most, hogy ezt tisztáztátok, lássunk munkához. Odafent a szobámban van pár könyv, ami az esküvarázslatokkal foglalkozik. Úgyhogy, könyvmolyok, előre! Talán ráakadunk egy kiskapura.

~~~

posted by Mamaya 22:41

 

2006. május 30., kedd

A paladinok némán figyelték távozását a medence vizében.

- Az új alvezér – szűrte át a szavakat fogain keresztül Kyra. Desharik ránézett.

- A mi sötét hercegnőnk – mondta megvetéssel a hangjában. - Mit is tudunk róla?

- Csak félig drow – kezdte azonnal a szőke nő. – A neve Ynabel, vagy röviden Yna. Az anyja valószínűleg ember volt. Harcos és mágus. Gyermekkoráról vagy a Vörös Kör előtti életéről mit sem tudni, egy elf szálláshely megtámadásakor bukkant fel évekkel ezelőtt, és segített be Rendall oldalán. Azóta neki dolgozik. Ravasz, kemény, könyörtelen. Drow nő létére egyetlen férfit elismer maga felett, de őt szemmel láthatóan kétség nélkül. Rashmadban annak idején nem volt ott, saját szállítmányát hajózta be éppen.

Desharik elgondolkozva nézett a medence vizébe.

- Uram? – kérdezte Kyra. – Meddig várjunk még Rendall eltávolításával?

- A lehetőség épp most úszott el – felelte amaz elhúzva a szája szélét.

- Amúgy is, jobb ha tudod, hol vannak és kicsodák az ellenségeid, míg ha most eltűnteted Rendallt a képből, akár a drow kerülhet hatalomra – szólalt meg egy új hang a hátuk mögött. Aurel jött le a teraszajtó előtt levezető lépcsőkön, és állt meg mellettük. - Az biztos, hogy vele jóval több gondunk lesz így is, mint a korábbi alvezérrel. Rendall ellen fordítani meg végképp reménytelen.

- Hogy van Edera? – kédezte Desharik.

- Jobban – bólintott Aurel. – Alszik éppen.

- Nekem most mennem kell – szólt Kyra. - Komoly beszélnivalóm van Williammel a tőréről.

A nő fejet hajtott, majd távozott a kertből kivezető rácsos ajtón át. A két fivér magára maradt.

- Üljünk le, öcsém – nézett bátyja Aurelre. Leültek a kőpadra, és egy darabig csendben hallgattak.

- Amit Edera tett… – szólalt meg végül Desharik.

- Nincs mit a szemére hányni – vágott a szavába Aurel. – Szabad kezet kapott, hogy jóllakassa a szörnyeteget. Teljesítette a város akaratát, és a végén megtette az egyetlen dolgot, amivel kiszabadíthatta önmagát.

- Érted tette – mondta szelíden Desharik.

- Tudom – nézett le a földre Aurel. Felemelte a fejét, és nyugodt tekintettel nézett bátyjára. Szemében a valahai ártatlanságnak már nyoma sem volt, de keserűségnek sem. Annál több az érett bölcsességnek. – Rég nem vagyunk már gyerekek. Ennél sokkal több, jóval borzalmasabb dolgokon mentünk keresztül. Szeretem Ederát, és őt akarom feleségemül. Ha kell még százszor újra meg fogom kérni, hogy elhigyje végre. Az istenekre, tíz évig vakok voltunk mindketten! Egy percet nem fogok elvesztegetni ezután!

- Aurel…
A fivérek hátrafordultak. Edera állt a teraszajtóban, könnyes tekintetével a férfit nézve. Desharik elmosolyodott, majd szó nélkül eltűnt. Aurel odasietett a nőhöz, és megfogta a kezét.

- Szörnyű bűntudatom van – suttogta Edera.

- A bűntudatot hagyd csak a paladinokra – mosolygott a férfi. – Megszabadítottál mindannyiunkat. Ha csak rajtam múlik, a házasságunkra sosem vetül árnyék. Az, hogy újra itt vagy, hogy újra élsz, hogy velem vagy… számomra nem kell több.

- Ahogy nekem sem – mosolygott vissza könnyein keresztül Edera. Aurel átölelte, majd megcsókolták egymást. A férfi beleborzolt a nő hajába.

- Nos, az esküvő előtt még egy éjszaka hajlandó vagyok különaludni a menyasszonyomtól, de hogy az ajtó előtt fogok tábort verni, az biztos!

Edera felnevetett, majd átölelkezve bementek a szobába.

posted by Mamaya 23:16

 

Rendallban jóideig dolgozott a kábítóméreg, közben volt ideje eltűnődni az élet kötelékein, amik egyrészt könnyedén széttéphetőek voltak, akár a pókháló, másrészt életeken átnyúlva is erősen tartottak. Pár órával később emberei visszatértek a tisztásra. Döbbenten néztek körül, látva a ládákat és megbénított vezetőjüket. Rendall nyugodtan állta a pillantásukat. Azok nyolcan lassan elindultak lassan feléje. Mágusa elvigyorodott, és összevillant a tekintete az alvezérrel, akinek keze az övéhez csúszott. Rendall magában bólintott, pontosan őket várta trónkövetelőknek. Emberei egymást is méregették, azt latolgatva, ki melyik oldalra áll. Idáig még egy szó sem hangzott el, de a csend mindennél beszédesebb és fenyegetőbb volt. Rendall úgy érezte magát, mint a saját élete színielőadásán. Nem tudta bizonyos fokig nem élvezni, noha élete egy hajszálon múlott. Egy furcsa, fehérszőke hajszálon. Hirtelen megremegett előtte a levegő, és az említett hajszál tulajdonosa, Ynabel teleportált a tisztásra. Első látásra mindenki elfnek gondolta volna, de sötétebb bőrszínéből, és zöld tekintetének kegyetlenségéből hamar kitűntek drow ősei. Egy pillantással felmérte a helyzetet, majd nyugodtan hátatfordított az embereknek, és odalépett Rendallhoz. Megnézte a vállán a sebet, ezután kényelmesen előrehajolt, és leakasztotta a derekáról a korbácsot, ami a férfi hatalmának szimbóluma is volt. Rendall rezzenéstelen arccal nézett rá. Ynabel hátralépett, kibontotta az ostort, és a következő pillanatban az alvezér kardot tartó csuklójára csapódott a bőrszíj. Az fájdalmasan felkiáltott, elejtve fegyverét, de Ynabelnek már újabb áldozata volt: a mágus arcához kapott, majd vékonyan felvisított. Kicsapott szeméből dőlt a vér.

- Vissza – köpte ki a féldrow.

Az emberfogók meghozták döntésüket, és ki-ki a maga vezéréhez pártolva kezdett harcolni, eközben Ynabel ostora is továbbjárta halálos táncát. Rendall arca egyszerre megrándult. Felemelte balkezét, és kihúzta vállából a tőrt. Akárcsak William, ő is balkezes volt. Felállt, és a tőrrel a kezében megindult a harcolók közé. Mire észrevették, addigra már két valahai alantasával végzett. Láttára a küzdelem végetért. A trónkövetelők eldobták fegyverüket, míg a Rendallhoz hűségesek a sajátjaikkal tartották őket sakkban. Rendall kényelmesen odasétált a még mindig térdelő mágushoz, aki maradék félszemével meredt rá rémülten, majd a villámsebes tőrre, ami egyre közelített felé. Az emberfogó kihúzta a halott mágus másik szeméből Edera tőrét, majd odalépett az alvezéréhez. Talán fél fejjel volt nála alacsonyabb, alig húsz esztendős, de ritka tehetséges volt, ezért is adott neki Rendall lehetőséget a bizonyításra. Szemmel láthatóan az ambíciója túl erős volt benne ahhoz, hogy ne csábítsa a kínálkozó lehetőség. Rendall követhetetlen mozdulattal karkulcsba kényszerítette a másik férfit, és gyilkos erővel letérdeltette. Hajánál fogva hátrahúzta a fejét, és belenézett a szemeibe.

- Van még fiam – mondta hidegen -, jóval szavatartóbb nálad.

Nyugodt, precíz mozdulattal elvágta a torkát. Elengedte a másik férfit, aki oldalra borult, és a testébe kerülő bénítóméreggel hiábavalóan küzdve próbált a nyakához nyúlni. Vére kifolyt a fűre, és egyre üvegesedő tekintettel próbált levegőhöz jutni. Rendall, mit sem törődve a lába előtt haldokló fiával, maradék embereit vette sorra. Azokat, akik mellette álltak ki, és azokat, akik ellene fordultak. Szemével intett. A győztesek vesztes társaik mögé álltak, és letérdeltették őket. Mindannyian a vezér ítéletére vártak. Az egyenként végigmérte őket, felmérve kondíciójukat.

- Pánt – mutatott az értékesebbekre. – Tőr – intett a többire. Ezután a mellette álló lányhoz fordult.

- Nem adtam engedélyt arra, hogy elhagyd a hajót – mondta jegesen. Ynabel meghajtotta fejét, majd átnyújtotta neki a korbácsot. Rendall átvette tőle, és az övére tűzte.

- Rakasd fel velük a ládát a kocsira. Te felelsz értük is, a rabszolgákért is.
Ynabel felemelte fejét, tekintete felragyogott. Rendall ezzel alvezérének nevezte ki a féldrowt.

- Igen, nagyuram.
Hátrafordult, és pattogó hangon utasításokat kezdett mondani az alantasoknak, akik pánttal a nyakukban vagy anélkül egyformán fürgén teljesítették parancsait. Rendall még egyszer lenézett valahai alvezérére, akiből egyre lassabban folyt a vér, majd ellépett tőle. Felszállt odavezetett lova nyergébe, és elindult a tisztásról csapatával a nyomában. Miután eltűnt a fák között, fia szíve utolsót vert és végleg megállt.

posted by Mamaya 23:15

 

2006. május 23., kedd

Edera belovagolt a városba. Csendesen léptetett végig az utcákon. A főtéren megállt, és végignézett a rá váró polgárokon. Nyakát égette a pánt. Az emberek könnyes szemekkel néztek rá vissza. A palota lépcsőjénél Aurel várta, két oldalt barátai és a tisztánlátók sorakoztak. Edera megnyomta lova oldalát, és végigléptetett a téren. A néma csendben csak a ló patáinak kopogása hallatszott. A palota előtt leszállt a nyeregből, és felment a lépcsőkön. Megállt Aurel előtt. A férfi ránézett, kezével végigsimított az arcán. Odakint az erdő szélén egy magányos lovas várakozott.
- Mit tettél... Értem... - suttogta a lovag a pántot nézve. Szemében nem volt sem harag, sem megbántottság. Csak fájdalmas szerelem. A lány mégis alig állta a pillantását.
- Szeretlek. Most, és minden más életben - suttogta. Edera minden erejét összeszedve Aurel tekintetébe nézett. Kirántotta a férfi tőrét az övéből, és mielőtt meg tudta volna akadályozni, szíven szúrta magát. Aurel elkapta összecsukló testét, majd megcsókolta száját.
- Most és minden más életben - suttogta. Edera szemében kihunyt a fény.

Goldengrass összes harangját félreverték. A magányos lovas némán hallgatta, arca kifejezéstelen volt. Felemelte fejét, és meglátott egy seregélyt, aki felé repült, karmaival tartva valamit. A férfi kinyújtotta kezét, és a madár a tenyerébe ejtett egy nyitott nyakpántot. Körözött egyet felette a levegőben, majd elrepült. A lovas zsebre tette a pántot, majd megfordult és elvágtatott.

Rendall karbafont kézzel nézte a szekér érkezését. Hat láda volt rajta, mindegyikben tízezer aranydukát. A város állta a szavát. A kocsis szó nélkül leszállt a bakról, eloldozta a szekér mögé kötött lovát, és elvágtatott. Az emberfogó könnyedén levette az egyik súlyos ládát, féltérdre ereszkedett előtte, és kinyitotta a tetejét. Szembenézett a csillogó halommal. Elérte célját, mi a szajhafattya baja van hát? Háta mögött egy kisfiú rekedtes hangja szólalt meg.
- A lady megtartotta ígéretét.
- Mi történt vele? - kérdezte a férfi anélkül, hogy megfordult volna.
- Szíven szúrta magát a főtéren, Sir Aurel karjaiban.
Rendall bólintott.
- Gondolom, azóta már feltámasztották.
- Azután, hogy a harangok elhallgattak. Azt üzente, minden megállapodást teljesített.
A férfi összeszorította a fogát.
- Én is tettem egy ígéretet - folytatta a gyerek.
- Be is tartottad, William.
- Egy másikat. Amikor megtudtam a teljes történetet.
- Na és mi az? - fordult hátra Rendall. Ugyanebben a pillanatban tőr csapott a nyakszirtjébe. A váratlan támadástól a ládának esett.
- Megfogadtam - nézett a szemébe William -, nem hagyom, hogy az apám valaha is újra háborgassa anyámat, vagy a Tüske bármely más tagját. Egy paladin pedig mindig megtartja a szavát. Igen. Tudom már, mi akarok lenni.
Rendall a földre csúszott. Keze tétován a tőr felé nyúlt.
- Ezzel a fegyverrel szúrta le a lady is magát. Megkért, hogy a seregéllyel juttassam el hozzád. Emlékbe. Én viszont még egyszer látni akartalak, ezért magam jöttem.
Rendall levegő után kapkodott. Teste lebénult a tőr varázsereje miatt. Keze visszaesett maga mellé.
- A sebed nem halálos - folytatta nyugodt hangon William. - Legalábbis, ha idejében a segítségedre sietnek az embereid. Akik közben eldönthetik, mit választanak: téged szolgálnak, vagy az aranyat? Amiért minden kötelékedet eltépted. Jól gondolom, hogy már nagyon régóta?
Rendall belenézett a fia szemébe. Saját tekintete nézett rá vissza, hideg, kemény, könyörtelen.
- Ha megint háborgatsz minket, nem lesz értelme a feltámasztásodnak - mondta a fiú rekedtes hangján. - Ég áldjon, apám.
William otthagyta a férfit, felugrott a szekér tetejére és onnan a lovára szállt. Mégegyszer lenézett rá, majd megfordította a ló fejét, és elvágtatott. Rendall egyedül maradt a tisztáson a ládákkal.

posted by Mamaya 22:57

 

Ederának el kellett ismernie, Rendall önuralma lenyűgöző volt. Mire visszafordult a druida felé, arcán már jele sem volt előbbi dühének. Sikerének alapvető titka volt, hogy érzéseit soha nem vitte át egyik üzletről a másikra. Abban azonban biztos volt a nő, hogy Kyra és William komoly bajba kerültek. Gondolatait átrendezve nézett maga elé egy pillanatig, azután döntésre jutott magában. Az emberfogó türelmesen megvárta, majd kezével az asztal felé intett.
- Üljünk le. - Edera alá igazította a széket, és maga is helyet foglalt.
- Úrnőm? - nézett rá.
- Tehát, ahogy hallottad, a tanácsnak az a kívánsága, hogy tárgyaljak, és egyezzek meg veled.
- Örömmel hallom. Mi az ajánlatod?
- Negyvenezer dukátot követelsz, és utána évente tízezret. Hatvanezret fizetek egyösszegben, de adózás nem lesz. Helyette megkapod ezt.
Rendall átvette a papírt és kibontotta.
- Kincskereső térkép? - kérdezte összevont szemöldökkel.
- Olyasmi. De annyi különbséggel, hogy ez a térkép eredeti, és nem akárkinek a kincsestárát mutatja. Az öreg Sarkalothyme volt a tulajdonosa. Némi befektetéssel sokkal többet fog jövedelmezni, mint Goldengrass évenkénti fizettsége az elkövetkező 20 évre.
Rendall elgondolkodott.
- Rendben.
- Ennek fejében nem állsz elő több követeléssel. S amíg a pajzs nem erősödik újra meg, a szervezeted látja el a védelmünket.
Rendall meglepetten nézett rá.
- Nem akarok újabb adószedőt, aki úgy gondolja, ha nektek lehetett, lehet neki is - mondta röviden a druida.
- Értem. Hivatalosan Goldengrass a fenti fizettségért cserében a Vörös Kör védelmét élvezi pajzsának helyreállásáig. Megegyeztünk.
- S utána elmentek - szögezte le Edera. - A pajzs visszaállása után minden Kör tag persona non grata lesz a városban. Igazság szerint előtte is. Nem igazán akarok látni gyanús alakokat sehol a városomban. Ó, igen, még egy dolog. A fenti ajánlatom semmis, ha ez a bizsu nem tűnik el rólam - mutatott Edera a nyakára. Rendall halványan elmosolyodott, és alig észrevehetően biccentett. Edera bólintott, és a bianco aláírások fölé lejegyezte az egyességet. Előbb ő, majd Rendall írták alá és pecsételték le a papírt. Ezután a férfi felállt, odalépett Ederához, és levette róla a pántokat.
- Lenne még valami - mondta a nő, miközben Rendall elfordult tőle. Ujjával megint megsimította Aurel aláírását. Az emberfogó eltette a pántokat egy nagy ládába, és kérdőn fordult vissza.
- Tennék egy ajánlatot - nézett fel Edera.
- Hallgatlak.
- Ha jól gondolom, a Rashmadi Tüske tagjainak az ügye még mindig nincs lezárva.
- Nincs - rázta a fejét a férfi. - Esetleg le kívánod zárni?
- Igen. Ki akarom váltani magunkat egyszer és mindenkorra.
Rendall félrehajtotta a fejét, és kíváncsian nézett Ederára.
- Mi az ajánlatod?
- Ez - adta át a nő a bőrerszényt. Rendall kinyitotta, és halkan füttyentett. Egy hatalmas gyémánt volt benne.
- Ez fedezi az árat, jól gondolom?
Rendall röviden bólintott, majd felnézett.
- Kivéve Aurel LaMartenét.
Edera száján mosoly szaladt át. Sejtette. Mivel át kellett lépnie, átlépte azt a bizonyos határt.
- Őérte magamat ajánlom fel.
- Milyen értelemben? - vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Abban az értelemben, amire gondolsz. Mindent felajánlok neked érte, amim van. Megkapod tőlem azt, amit soha egyetlen rabszolgádtól sem: a szabad akaratomat. Amit eddig csak erővel vettél el, azt most megkapod önként.
Rendall csak nézett.
- Együtt töltöm veled az éjszakát hajnalig - mondta egyszerűen Edera. - Utána elmegyek.
Rendall szemében fény csillant.
- Mit fog ehhez Aurel szólni?
- Szabad kezet adott.
- Nem hiszem, hogy ebben...
- Ez a döntésem. Mi a válaszod?
- Úrnőm, ajánlatod rendkívül lenyűgöző... Nem is beszélve arról, milyen csábító...
- De?
Rendall nem válaszolt, csak féloldalt hajtotta a fejét. Szeme továbbra is Ederáéban. Tudta, hogy a nőnek még mindig van mit felajánlania. Rövid csend után Edera megadta magát.
- Az ékszer és a térkép együttes tulajdonlása szabad utat biztosít neked a kincstárhoz. A jogosultságodat gond nélkül elismerik az őrök.
Rendall biccentett.
- Elfogadom az ajánlatodat.
Újabb papíron rögzítették az egyességet, megerősítve aláírásukkal és pecsétjükkel. Edera hőn remélte, hogy többet egyetlen íven sem jelenik meg együtt Goldengrass és a Vörös Kör pecsétje. Kiléptek a sátorból, és Edera odament a távolabb várakozó Kyrához és Williamhez, míg Rendall megállt a tűznél és halk hangon utasításokat adott embereinek. Azok bólintottak, és elmentek. Időközben szinte teljesen besötétedett. Edera odaadta a paladinnak a lepecsételt leveleket.
- Ez Goldengrass szabadsága. Ez pedig a Rashmadi Tüske tagjaié. Reggelre én is megjövök.
- Nem jössz velünk? - kérdezte a paladin.
- Maradok még. Fizetni.
Kyra megfeszülő arccal nézett rá, majd bólintott.
- Világos a parancs: szabad kezet kaptál. Óhajodat tiszteletben tartjuk - mondta röviden. Szeme azonban egészen mást mutatott. Tekintete furcsán törött volt, majd pislogott egyet. Megfordult, feltette Williamet a nyeregbe, és ő maga is utánaszállt. Még egyszer lenézett Ederára. Valamit mondani akart, de meggondolta magát. Megfordította a lova fejét és elvágtatott. Edera utánanézett.

Visszafordult Rendall felé. Egyedül maradtak a tisztáson. Lassan odament hozzá a tűzhöz, és megfogta a férfi kinyújtott kezét, aki magához vonta. Egymás szemébe néztek. Rendall lehajolt hozzá, két kezébe vette arcát, és úgy nézte, mintha még sosem látta volna. Puhán, lágyan megcsókolták egymást. Újra egymás szemébe néztek. A férfi másodjára erősen, birtokbavévően csókolta meg a nőt, majd ölbekapta, és bevitte a sátorba. A sátorlap leereszkedett mögöttük. Aurel kőmerev arccal nézett a medence vízébe.

Odabent Rendall letette Ederát. Miközben belevesztek egymás bőrébe és illatába, a férfi elkezdte kinyitni Edera hátán a ruhája kapcsait. Megfordította, és végigcsókolva a hátát, kibontotta ruhájából, ami lecsúszott a földre. Edera visszafordult, kilépett a ruhájából, és lekapcsolta Rendallról a fegyvertartó övét, majd letépte róla a vértjét és az ingét. Minden érzéke belebolondult a férfi érintésébe. Rendall átölelte, együtt zuhantak a medvebőrre, lendületüket a férfi az utolsó pillanatban fékezte meg. Mohón szedték le egymásról a megmaradt ruhadarabokat. Ederával megtörtént az, amire sosem számított volna: reszketve a vágytól, odaadóan szerette a férfit, akivel hasonló csoda történt eközben.

Mély sóhajjal egymás szemébe mélyedtek. A kéj hullámai lassan elcsendesedtek bennük. A férfi még egyszer megcsókolta Ederát, és újra azzal a különös tekintettel nézett rá, mintha még sosem látta volna. Felkelt, és odasétált a sarokban lévő ládához. Edera félig csukott szemrésein át figyelte, magában elismerve: Rendall erős, izmos testén semmi kivetni valót nem tudott találni. Mozgása, egész lénye nagyragadozóra emlékeztette a nőt. A férfi felnyitotta a ládát, kristálypoharakat, majd egy üveget vett belőle elő. Felbontotta, és csillogó, mélyvörös italt töltött a poharakba.
- Gondolom, nem azturian whisky - szólalt meg mögötte Edera. Rendall felnevetett, majd visszafordult.
- A legkevésbé sem. Ahogy láttam, elég vadak tudunk mi lenni nélküle is. Ha jól emlékszem az előbbiekre - villant a szeme. - De hidd el, ez sem kevésbé értékes ital. Kóstold csak meg.
Visszament Ederához, odaadta neki a poharát, és maga is leheveredett mellé. Edera felült, és beleszagolt a pohárba.
- Hmm. Rashmadi óbor...
- Az bizony. Alig pár üveg van már csak belőle. Különleges alkalomra tartogattam - poharát megemelte a nő felé. Edera kissé zavartan elkapta a tekintetét, és hogy leplezze, beleivott a pohárba. Nem mintha a férfi figyelmét elkerülte volna arcszínének változása. Elfojtotta mosolyát, és ő is italába kortyolt. Edera érzékein szétterült az illatos nedű, felpezsdítve vérét. Vállába hirtelen megint belenyilalt a fájdalom. Elfintorodott, és letette a poharát, hogy megmaszírozza.
- Mi baj? - kérdezte Rendall.
- Ma reggel jóformán tőből kicsavarta egy vadállat - nézett rá laposan Edera.
- Ejnye - csettintett a nyelvével Rendall, szemében mosollyal. - Mutasd csak.
A férfi is letette a poharát, Edera háta mögé ült, majd elkezdte maszírozni a lány vállát, pontosan a fájó részhez nyúlva. Edera élvezettel hunyta be a szemét.
- Sok mindent el lehet rólad mondani, de az kétségbevonhatatlan, hogy tökéletesen ismered az emberi test minden apró porcikáját.
- A mesterségemmel jár - mosolygott a férfi, tovább lazítva Edera vállát.
- Rabsorba ejtésük helyett gyógyíthatnád is az embereket. Legalább ekkora kivételes tehetséged van ebben is.
- Talán, de feleannyira sem jövedelmezne - nevetett fel Rendall. - A hajlandóságom meg még kevesebb rá. Nem csinálom ezt akárkivel...
Maszírozása lassan átment simogatásba, majd belecsókolt a lány nyakába. Edera mélyet sóhajtott, teste lúdbőrössé vált a férfi érintése nyomán. Előredőlt a medvebőrön, Rendall ráült a combjaira, immár mindkét kézzel simogatva Edera bőrét. Hihetetlen érzés volt a csontroppantó erejű és hajlandóságú kezek ennyire gyöngéd érintése, és kényeztetése.
- Az biztos, legalább olyan jól tudod, hogyan ébreszd fel az örömet, mint a fájdalmat - mondta a lány halkan.
- Megtisztelsz - suttogta bele a hátába a férfi. Edera alkarjára könyökölve felemelkedett, oldalt fordítva közben a fejét. Rendall előrehajolt és könnyedén megcsókolta száját.
- Maradj - mondta a hátára téve kezét.

Hajnalodott. A sátorban egyre világosabb lett, ahogy a felkelő nap fénye lassan utat talált magának a fák között. Rendall még korábban elfújta az asztali lámpát, mikor pár órával azelőtt Edera elaludt mellette. A férfi nem aludt el, csak csendesen nézte a mellette fekvő nőt. Nem zavarta a pihenésben. A kegyetlen nagyúrral különös dolgok történtek. Egyelőre kivárt, a fejleményekre kíváncsian. Ahogy a nap feljebb jutott, Edera is felébredt. Kinyitotta szemét, és körülnézett. Pillantása megakadt a mellette heverő férfi sötét szemében. Egy percig némán, ugyanazzal a furcsán kutató tekintettel néztek egymásra mindketten, majd a nő elfordította a fejét, és felkelt. Rendall változatlan arckifejezéssel, csendesen figyelte készülődését.
- Edera - mondta halkan, és megállt mögötte. Edera visszafordult. Nyakán csattant a pánt.
- Elköszönsz tőle, és visszajössz hozzám - parancsolta a férfi. - LaMarten szabad, ahogy megállapodtunk.
- Nem erről volt szó.
- Most már igen. Velem maradsz.
- Tudod jól, hogy a pánttal nem lesz ugyanaz semmi - mondta halkan Edera. - Amit múlt éjjel önként ajánlottam fel, ezentúl erővel sem tudod elvenni.
- Tudom - felelte Rendall a szemébe nézve. - Azt is, hogy másképp nem maradnál velem. Ahogy megjöttél, leveszem a nyakadból.
- A te étvágyad csillapíthatatlan.
- Irántad örökké az lesz, úrnőm.
A nő csendesen nézte a férfit, majd bólintott. A határon átlépett. Már csak egyenesen előre mehetett. Megfordult, és kilépett a sátorból.

posted by Mamaya 22:55

 

A sátorban Kyra szembefordult Rendallal.
- Mit akarsz?
- Csak ami az enyém.
Kyra szeme összeszűkült.
- Felejtsd el. Semmi közöd nincs hozzá.
- Dehogyis nincs. Nem véletlenül fogant. Idáig egész jó nevelted, de ideje a szárnyaim alá vennem, mielőtt belefullad a jóságba. Muszáj lesz rajta alakítani egy keveset...
- Száz más gyereket hagyhattál szanaszét a Világban!
- Mindegyikükkel szoros kapcsolatot tartok. Többé-kevésbé...
- Téged nem érdekelnek a gyerekeid! Egyszerűen csak felhasználod őket a saját céljaidra - mondta megvetően Kyra. - William kivétel lesz.
- Így igaz. Őt ugyanis magamhoz veszem.
- Azt te csak gondolod. Hamarosan eltartani sem tudod. Hamarosan örülsz majd, ha az életedet mentheted. Úgy hírlik, gondjaid adódnak. Túl sok a be nem tartott ígéret. Valahogy mindig fizetés előtt halnak meg az ügyfelek, nem mintha nem érdemelte volna meg mind egytől egyig. De te mégis jóhaszonnal szállsz ki mindig...  Nem a legjobb üzletpolitika, ha engem kérdezel... Még nem szólnak, de gyanakodnak... Még várják, hogy megmagyarázd, de vajon meddig?
Rendall döbbenten nézett rá.
- Te ezt honnan tudod? - kérdezte lassan, gyanakodva, a nő mosolygó arcára meredve. Fejét oldalra hajtotta, ahogy összeállt benne a kép. Szemében gyilkos láng csapott fel. Keze a korbácsára csúszott. Kyra gúnyosan elnevette magát.
- Az én fiammal nincs semmi baj - mondta. - Ő a legnagyszerűbb kölyök a Világon. Arról nem tehet, hogy az apja fogantatásánál jelen volt egy-két ogre...
- Ogre? - Rendall kezében kibomlott a korbács. - Szépségem, régen kaptál már verést. Ideje a helyedre tenni téged. Utána pedig részletes és alapos magyarázatot adsz az előbbi témával kapcsolatban.
- Nincs hatalmad fölöttem - vetette oda Kyra. - Rég levettem már a láncodat. Kíváncsi vagy, mit hordok helyette?
A paladin lehúzta inge nyakát és megmutatta a torkát. Rashmadi rabszolgapánt volt tökéletes részletességgel rátetoválva, rajta a vörös szélű fekete körrel, benne a vörös R betűvel, Rendall monogrammjával. Az emberfogó döbbenten nézte. Könnyen össze lehetett téveszteni egy valódi pánttal.
- Szeretnéd tudni, ki intézte el az ügyfeleidet? - kérdezte lágyan Kyra. - Hogy miért rád gyanakodnak? Nem kell tovább keresned a választ...
- Ezért halálra verlek, majd feltámasztalak, szuka - suttogta a férfi. - Majd újra, és újra és újra, míg azt kívánod, bár valódi lenne rajtad a pánt. Bár maradtál volna az a koszos kis rabszolga, aki voltál.
- Már megint csak ígérgetsz. De lásd be végre, hogy ezek csak üres szavak. Teljesen mindegy, mit akarsz velem tenni, a széked attól még ugyanúgy inog a Körben. Nem tudod bebizonyítani, hogy nem a te parancsodra követtem el a gyilkosságokat. A rabszolgád voltam, nyakamban a pántod. Az esetleges szemtanúk - a nő megnyomta a szót, jelezve, hogy szemtanúk bizony voltak -, is csak ezt mondhatják... Hiszen feltétlen engedelmességgel tartozom neked, nem ezt mondtad annakidején? - nevetett rá Kyra.
- Mindörökre, te ribanc. Mindörökre...
A korbács lecsapott. De nem Kyra testét érte el, hanem a nő feltartott fekete bőrkesztyűs karját. A következő pillanatban Kyra rántott egyet az ostoron, majd felugorva a levegőbe, egy fordulattal kirúgta a férfi kezéből. Megint felugrott és egy újabb fordulatott téve Rendall arcába rúgott, aki két kézzel blokkolta, majd elkapva a bokáját, magasra rántotta. Kyra egy hátra kézenátfordulással kiszabadította magát, másik lábával a férfi állát rúgva fel menetközben. Rendall megtörölte a vért a száján, megnézte, majd tőrt rántva a nőre rontott. Két lépéssel Kyra rúgótávolságán belülre ért, blokkolta egy újabb ütését, az elkapott kezét a hátára csavarta, a másikkal a torkához szorította a tőrét. A penge belevágott Kyra bőrébe.
- ELÉG! - kiáltotta valaki a hátuk mögül. Rendall Kyrával a kezében fordult meg. A sátor bejáratánál Edera állt, szeme jéghideg.
- Ha egy rézgarast is akarsz látni Goldengrasstól, elengeded Kyrát. Most.
Edera kezében még a városi tanács levelét tartotta. Rendall szeme a karjában tartott nőre villant. Erővel lecsillapította tomboló dühét, és ugyanolyan hideg tekintettel nézett vissza a druidára.
- Mit határoztak az urak?
- Az a kívánságuk, hogy tárgyaljak veled, és lakassalak jól. Szabad kezet adtak. - Felemelte a papírt. - Bianco aláírás van rajta a városi tanács minden tagjától. Ebben a pillanatban eltépem, ha nem engeded el Kyrát és Williamet.
Rendall hallgatott.
- Rendben - mondta végül. – Ők viszik majd vissza a választ.
Kyra kiszabadította magát és gúnyos mosollyal elsétált Rendalltól. Az megfogta a vállát és maga felé fordította.
- Nehogy azt hidd, hogy ezzel vége van - mondta halkan. Kyra megcsókolta a mutatóujját, majd a férfi szájára nyomta. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, két jéghideg tekintet kapcsolódott egymásba, majd a nő kilépett a sátorból.

posted by Mamaya 22:47

 

Már alkonyodott, mikor Kyra belovagolt a tisztásra a seregélyt követve.
- Anyám! - ragyogott fel William szeme, és odafutott hozzá. Kyra leugrott a lováról és átölelte a fiút. Rendall széles vigyorral figyelte őket. Kyra felmutatott a nyeregbe, de William megrázta a fejét. Kezével Edera felé intve magyarázott. Kyra rájuk nézett, és kifújta a levegőt. Belegyezően bólintott, és a fia kezébe rakta a ló kantárját, hogy vigyázzon rá. Odament a tűzhöz, ahol Edera és Rendall várakozott, és elővett egy összetekert papírost, majd Ederának nyújtotta.
- A válasz, mylady. - Edera átvette a papírt, kitekerte és a tűz felé fordulva elkezdte olvasni. Arca elkomorult.
- Gyönyörűen beértél, szépségem - mondta közben Rendall elismerően vigyorogva Kyrának. A nő ránézett.
- Te viszont csak hátrányodra változtál. Ha rajtad még egyáltalán lehet rontani. Öregszel.
- Ne higyj a látszatnak - nevetett a férfi. - Nincs velem semmi baj.
Edera felnézett a papírról.
- Ha már mindenképpen szóba akartok állni egymással, nem lehetne ezt ott megtenni, ahol nem zavartok?
Rendall vigyorogva a sátor felé intett a kezével. Kyra rövid habozás után elindult. Ám mielőtt belépett volna, a férfi megállította.
- Valóban beszélni akarok veled. A fegyvereid maradnak.
A paladin kihúzta tőrét, és beledobta egy, a tűz mellett fekvő fatuskóba. Kardja a lova nyergére szíjazott hüvelyében volt. Kyra ellépett Rendall mellett, és bement a sátorba, a férfivel a nyomában.

Edera a patak felé indult. Újra megnézte a levelet, és elkeseredetten rázta a fejét. De nem volt mit tennie. Felnézett, pillantása a patak túloldalára esett. Sarkalothyme emberi alakban volt a víz másik oldalán. A fiú rövid csend után megszólalt.
- Goldengrass nem akarja elveszíteni a vezetőjét, inkább kifizetik a követelést. A horda áldozatot hoz a vezérért. Mit tesz a vezér?
- El kell fogadnom a döntésüket, bármennyire is ellenemre van.
Edera ujját végigsimította Aurel aláírásán. A fiú követte ujja mozgását tekintetével.
- Azt üzente, tedd meg, amit tenned kell. Visszavár.
- Amit tennem kell... - suttogta a nő.
Sarkalothyme elővett a zsebéből egy apró bőrerszényt, és egy pergament. Átdobta a patak felett Ederának.
- Ezzel rendezem az adóságomat feléd. Akinél a papír és az erszény tartalma van, az a tulajdonos a papíron jelzett terület felett.
Ránézett a sátorra.
- Megölhetnéd.
- Nem tehetem. Jönne egy másik. Ezt kell jóllakatni, és rávenni arra, hogy étvágya csillapodtával békén hagyjon minket.
A fiú kételkedve csóválta meg a fejét.
- Az étvágy csillapíthatatlan tud lenni.
- Megállapodás kérdése.
A fiú ránézett a nőre.
- Indulok.
Fény csapott ki a testéből és hamarosan egy fiatal fekete sárkányban tűnt el. Sarkalothyme lehajolt Ederához és még egyszer beszimatolta az illatát. Majd meglengette szárnyait és a levegőbe emelkedett. Nemsokára eltűnt az égen.

posted by Mamaya 22:46

 

Edera szobájából egy teraszajtó nyílt kifelé. Ez a hely volt a magánkertje. Alig zsebkendőnyi terület a város hatalmas kertjei és parkjai közé számítva, de itt érezte igazán jól magát, ide húzódott vissza, ha gondolkozni vagy egyszerűen csak pihenni akart. Általában itt léptek egymással kapcsolatba az entitással is. S itt szerették egymást először Aurellal. A kert egyik oldalán szikla húzódott, amin egy kis ér csordogált, lefelé lépcsősen, feltöltve egy félméter átmérőjű kőmedencét, majd vékony patakként csordogált tovább. Aurel kitámolygott ide, és leroskadt a medence mellé a nádfonatú székek egyikébe. A medencében a víz fodrozódni kezdett, és kibújt belőle a csepptündér.
- Uram - mondta halkan.
Aurel felemelte könnyáztatta arcát.
- Nem tudtam vigyázni rá...
- Ne hibáztasd magad - rázta a fejét a tündér. - Elbizakodottak lettünk a sárkány után. A pajzsom még mindig gyenge. Gyenge ahhoz, hogy mágiával ne lehessen becsapni. Ezt az árat meg kellett fizetni.
- Érzed, merre lehet?
A tündér a fejét rázta.
- Folyamatosan keresem, de az embertolvaj tudja jól mit csinál. Kívül van a területemen.
- Akkor Sárkányföldön lesznek - mondta tompán Aurel. A tündér ránézett.
- Onnan is folyik víz hozzám.
Az entitás lehunyta a szemét. A kis medence vize fodrozódni kezdett majd kitisztult. Ismeretlen erdő képét mutatta, a fák között kis tisztással, sátrakkal, lovakkal, tábortűzzel. Közel a patakhoz az egyik fának dőlve Edera pihent lehunyt szemmel. Aurel felkiáltott, és két kezével a medence szélébe kapaszkodott. A csepptündér a víz felé rebbenve belemártotta egyik kezét és megmozgatta ujjait. Edera felemelte fejét és a patakra nézett csodálkozva. A tűz felé fordította a fejét, majd felállt, és odasétált a partra. Aurel elszorult szívvel nézte a csuklóin a pántokat, és a hosszú, vékony láncot, amivel nyakát egy földbevert cölöphöz kötötték. Edera lehajolt, és megmosta arcát a patakban. A férfi keze ökölbe szorult, mikor meglátta a nyakán Rendall pántját. Edera hátranézett, majd kezét megforgatva a patakban kis örvényt keltett. A medence vize ugyanúgy örvényleni kezdett Aurel előtt.
- Tedd a kezed a vízbe te is - mondta a tündér Aurelnak. A lovag beletette a kezét. Finom bizsergést érzett az ujjai közt. Edera elmosolyodott, és szeretetteljesen nézett a patak vizébe. Ujjaival ő is ugyanazt a bizsergést érezte.
- Tudja, hogy te vagy az. Nem lát minket, sajnos, ennyire már nem ér az erőm - mondta a kis tündér. Ez most nem is volt baj, mert a következő pillanatban egy kéz nehezedett Edera vállára, és felhúzta a pataktól. Aurel sápadt dühvel nézte Rendallt, aki gúnyos mosollyal a szája szélén küldte vissza a lányt a fához. A lány megfordult, arckifejezésén látszott, hogy visszavágott valamivel, mire az emberfogó arcán még szélesebbé terebélyesedett a vigyor. Ránézett a patakra, de mivel semmi gyanúsat nem talált, megfordult és visszament a tűzhöz, oda sem figyelve lépve át Edera hirtelen felrántott láncát. Rávigyorgott a nőre, aki sajnálkozó arcot vágott, majd a férfi bement a sátorba.
Aurel felnézett a tündérre.
- Nem tudod, hol lehetnek?
- Valahol a határnál - rázta a fejét az entitás.
- Így is köszönöm.
- Keress, ha segíthetek - mondta a tündér, és eltűnt a vízben.
- Egész pontosan a határpataknál - mondta ekkor egy hang. Aurel felnézett. Feketébe öltözött, sötét hajú és szemű, húsz év körüli fiú állt a medence másik oldalánál.
- Azt hittem, elmentél már - mondta a sárkányfiúnak.
- Még el kell rendeznem egy adósságot - mondta kelletlenül az.
- Értem - bólintott Aurel, és nem szólt többet, tudta úgy is felesleges lenne. Egy sárkány segítségét kérni legalább akkora ostobaság lett volna, mint Rendalléhoz folyamodni. Ritka rossz alkuszok, és szinte mindig csak addig tartják be a megállapodásokat, amíg az nekik jó. A fiú megfordult, és a kert végébe sétált. Hirtelen új esemény történt a medencében. Rendall odament Ederához, kezében egy fatáblát, papírt és írószert tartva. Rövid vita után Edera átvette a táblát, és hozzátett pár sort a már teleírt papírra. Maga mellé tette az íróeszközöket, majd két ujját szájába téve füttyentett egyet, és odaintett magához egy seregélyt. A lábára erősítette a levelet, majd útjára engedte. Rendall vigyorogva mondott valamit, amire a válaszként Edera két kezével avart markolt fel a földről és kiengedte a kezéből. Ezek után tűntetően visszadőlt a fához, és újra becsukta a szemét. Rendall nevetve nézte, és ő is visszament a helyére. Aurel most látta csak meg mellette a gyereket. Kiment a kertből a kovácsoltvas oldalajtón, és magához intett egy posztot.
- Azonnal szólj Sir Deshariknak és feleségének, és hívasd ide Dame Kyrát is. Rossz híreket fogok vele közölni, úgyhogy valószínűleg majd itt kell tartani a kertben. - A poszt bólintott, és elment. Aurel visszament a medencébe és továbbfigyelte a vizét.

- Aurel? - érdeklődött mögötte Desharik pár perc múlva. - Mit keres egy fekete sárkány Edera kertjében?
Aurel felnézett a medence vizéből. A kert végében még mindig ott állt a fiú, és őket nézte karba tett kézzel.
- Ő Sarkalothyme - mondta magától értetődően.
Néma csend borult a kertre. Desharik megrázta a fejét, mintha valami a fülébe ment volna.
- Edera védelme alatt áll - adta meg a kegyelemdöfést az öccse.
- Mindent értek - bólintott Desharik. Több mély lélegzetet vett, azután kitört. - Mondd csak, ti teljesen megőrültetek?! Hogy került ide?! Egyáltalán miért él még?
- A pajzs gyenge. Ő pedig már nem akar ártani Goldengrassnak. Valamint bizonyos fajta egység is van közöttük a sárkányenergia miatt, amit Edera magába és a városba sugározott.
Aurel felnézett a bátyjára.
- Most a legkevésbé sem érdekel a sárkány. Edera érdekel.
- Készül az esküvőre - mondta Vynylanne. - Hol is? - nézett körbe. Szeme megakadt a padon és rajta Edera hajfonatán, ami Aurel mellett hevert. Felvette, kezével a díszhez nyúlt. Szólásra képtelenül bámulta, majd némán megmutatta férjének. A házaspár egymársa meredt.
- Ott - mutatott Aurel a medencébe. A másik kettő a medencéhez ugrott és belenézett a vizébe.
- Mire vársz még?! - perdült Desharik Aurel felé.
- A seregélyre, amit az előbb elküldött egy levéllel - felelte tompán az öccse. Ránézett a bátyjára. - William is vele van, láthatod. - A másik kettő teljesen ledermedt.
- A lányok.. - suttogta holtraváltan Vynylanne. - Egy szobában aludtak Williammel...
- Nem láttam idáig őket - rázta a fejét Aurel. - Amúgy sem hiszem, hogy Rendall kisdedóvót nyitna az erdő közepén. Egy gyerekkel könnyebben elboldogul, mint az ikrekkel. Főleg Kyra fiával, akit ismertek, mennyire fegyelmezett. Tormra, abból a gyerekből minden idők legnagyszerűbb paladinja lesz, ha az istenek is úgy akarják. Hannah és Mirabel viszont egy-egy tűzről pattant boszorkány már most. Egyszóval ahhoz, hogy Rendall Ederát sakkban tartsa, elég ha William ott van...
- Kyra tudja már? - kérdezte Vynylanne.
- Már elküldettem érte.
- Itt vagyok - mondta a nő a bejáratnál. - Mit kell tudnom? Hol van William, amikor a dajkával és az ikrekkel kéne lennie?
Társai elléptek a medencétől, hogy helyet adjanak neki. Kyra értetlen arccal nézett rájuk, de szemében már ott volt az anyai aggodalom. Lesietett a medencéhez, majd belenézett.
- William - suttogta. - NEEM!!
Abban a pillanatban már fordult is vissza, és rohant ki a kertből. A mögötte érkező két goldengrassi katona elkapta a bejáratnál, és szorosan tartotta.
- Aurel, most azonnal engedj el! - sziszegte Kyra, hiábavalóan próbálkozva a szabadulással. - Ki kell taposnom egy mocskos görény belét!
Aurel továbbra is a medence vizét nézte, ezúttal keresve valamit.
- Williamen nincs sem pánt, sem lánc - mondta nyugodtan. - Önszántából van ott, vagyis megígértette vele Rendall, hogy marad.
Felállt és keményen a nőre nézett.
- Kyra, most a tisztánlátómra van szükségem, nem az anyára.
Kyra rettenetes önuralommal állt meg, és falfehér arccal nézett valahai parancsnokára. A fegyelem azonban nagy erő volt a paladinoknál. Vynylanne felnézett.
- Itt a seregély.
Egy madár repült feléjük sebesen, Aurelt keresve. Leszállt a kinyújtott kezére, és a férfi óvatosan elvette tőle a papírt. Kibontotta és végigolvasta. Arca kiismerhetetlen volt. Felnézett társaira.
- Pénzt akar Ederáért cserébe.
- Mennyit? - kérdezték azonnal a többiek.
- Negyvenezret egyösszegben, és utána évente tízezret.
- Egek Ura... - suttogta Vynylanne.
- Tud ennyit Goldengrass fizetni? - Kérdezte Desharik. Aurel vállat vont.
- Tudni éppen tudna, de ez azt jelentené, hogy a Vörös Kör városa lesz. Minden bevételünk az övék lesz.
- Edera mit írt hozzá?
- Hogy egy rézgarast se fizessünk.
- S ha nem fizetünk?
Aurel felnézett.
- Szerinted? Azt írta Rendall, hogy az érdeklődés nagyon nagy a goldengrassi druida iránt, mind Sárkányföldről, mind az ork törzshelyekről. Azt is fontolgatja, hogy megtartja magának, hogy egyszemélyben dolgozza le számára az árat. De úgy gondolta, előbb nekünk ajánlja fel, utána viszi az aukcióra. Ebben az esetben sosem fogunk rátalálni. Akár Sárkányföldön, akár az orkoknál abban a pillanatban végeznek Ederával. Ha nagyon-nagyon szerencsés lesz. Ugyanakkor Rendall ránk fogja szabadítani az egész szervezetét. A pajzs még mindig alig áll, védtelenek vagyunk. Ha ez megtörténik, végünk. Teljesen tönkre fogják tenni a várost.
- Miért nem támadjuk meg most azonnal? - érdeklődött összeszűkült szemekkel Desharik. Aurel ránézett.
- William is írt a levélbe.
- Micsodát? - kérdezte azonnal Kyra.
- Esküt tett, hogy ha bárki Rendallra támadna, amíg itt tartózkodik, el fog vele menni.
Kyra megtántorodott, és ha a két mögötte álló katona nem kapja el, összeesett volna.
- Még valami van a levélben? - kérdezte Vynylanne elkeseredetten.
- Igen. Rendall a támadás leghalványabb jelére úgy veszi, hogy az ajánlata iránt nem érdeklődünk, és el fog teleportálni, magával víve a túszokat is. Ha viszont beleegyezünk a feltételeibe, Edera Williammel együtt szabadon visszajöhet Goldengrassba, nem fogja gátolni semmiben.
Aurel elhallgatott.
- De?
- A pántot mindvégig viselnie kell, mutatva, hogy hova tartozik, és mi a státusa. - mondta a férfi érzelemmentes hangon. - Igen, és még egy dolog. A választ Kyra vigye meg. Egyedül.
- Átkozott démonivadék... - sziszegte Vynylanne. Aurel felemelte a levelet.
- Ezt most el kell vinnem a tanácshoz - mondta, és elindult kifelé. A kertkapuban visszanézett.
- Ne tegyetek semmit - parancsolta, majd megfordult és elment.
Vynylanne utánanézett.
- Minden érzelem megfagyott benne - suttogta. - Olyan, mint egy jéghegy a Főnix-hegy melletti tavon. S tudod, mi történik, ha egy ekkora jéghegyre ráömlik a hegy lávája? - nézett a férjére. Az megszorította a kezét.
- Felrobban a Világ.

posted by Mamaya 22:45

 

Aurel benyitott Edera hálószobájába. Csodálkozva nézett körül az üres helyiségben.
- Edera? - benyitott egy másik ajtón, majd kiment a teraszra. Sehol nem látott senkit. Érzékeit is hiába faggatta. Visszajött a teraszról, pillantása az ágyra esett. Gyanakodva lépett közelebb a csomagot nézve. Arca egyre feszültebb lett. Kezébe vette és kioldotta a masnit, majd kibontotta a selyempapírt. Aurel falfehérre sápadt. Edera fonott hajtincsét tartotta a kezében, egyik vége a Goldengrass címeres hajszalaggal volt összekötve, a másikat egy vörös szalag tartotta össze, rajta vörösszélű fekete korong, a korongon ugyancsak vörös színű R betűvel. A lovag keze összeszorult a fonaton, majd kirohant az ajtón.

Egyenesen Gend szobájába ment. A biztonsági főnök csodálkozva nézett rá.
- Uram?
Aurel szó nélkül letette elé a hajfonatot. Gend fekete arca elszürkült. Megnézte a vörös hajdíszt.
- R?
- Mint Rendall.
Egymás szemébe meredtek.
- Nincs pajzs - mondta rekedten Gend.
- Derítsd ki, hogyan és merre vihette. Én megerősítem az járőröket. A Vörös Kör a városban van. Ehhez mérj mindent.
Gend bólintott, és Goldengrass védelmi rendszere mozgásba lendült. Gend hamarosan hírekhez is jutott, egyelőre sajnos csak azt tudta meg, hogyan nem vitte ki az emberfogó Ederát a városból. Abban biztosak voltak, hogy nincsenek már Goldengrassban, az entitás bárhol rájuk talált volna. Miután a biztonsági főnök átvizsgálta Edera hálószobáját is, valamivel tisztább képpel rendelkezett.
- Dulakodásnak nem látom nyomát. Valószínűleg álmában lepte meg az úrnőt. Elkábította, bár nem tudom, hogy milyen szerrel...
- Sajnos Rashmadban már rájöttek egyszer mi hat rá - rázta a fejét Aurel. - Gondolom, most sem volt nehéz dolguk...
- Ez nem jó hír...
- Talán csak annyiban, hogy mindig új szert kell kitalálniuk a legközelebbi alkalomra. Szinte mindenre rezistens, és az újabbakkal is elég egyszer találkoznia a szervezetének.
- Mindenesetre, a szobából már nem mentek ki. Valószínűleg rögtön elteleportált vele.
- De hova?
Gend tanácstalanul a fejét rázta.
- Az embereim tovább nyomoznak a városban. Hátha elkapunk egy nyelvet.
Elgondolkodott, majd Aurelre nézett.
- Uram? Nem csak az úrnő volt Rendall listáján. Mindenki eljött az esküvőre, aki annak idején Rashmadban járt. A gyermekeikkel együtt... Bár... én a rabszolgavadász helyében egyszerre kaptam volna el mindenkit, megakadályozva, hogy bárki utánuk menjen. Úgy látom ez nem csak sima visszavitel.
Aurel bólintott.
- Nagyszabású zsarolásra készülhetünk.
Gend bólintott, és kiment az ajtón. Ahogy egyedül maradt, Aurel fájdalma átszakította a paladin vasfegyelmét. A szoba forogni kezdett vele, ő pedig levegő után kapkodva a teraszajtó felé esett.

posted by Mamaya 22:44

 

Edera magához tért. Zúgó fejjel és kiszáradt torokkal nyitotta ki a szemét. Tompán felnyögött, és felült. Szédülése figyelmeztette, hogy ez nem volt jó ötlet. Homlokához emelte a kezét. Ekkor valami megcsörrent a csuklóján. Vékony szemű lánc volt a csuklóin lévő pántokhoz csatlakozva. Dermedten nézte, ujjai a torkához csúsztak. Végigsimított a fém hűvösén. Szótlanul nézett maga elé. Ostoba módon az jutott először eszébe, hogy nem tud szólni Saranak a virágokról.
- Miért nem történik velem soha semmi normálisan? - nyögte fel hangosan. Halkan felnevetett valaki mellette.
- Azt hiszem, ez a nagy emberek átka.
Edera rég hallotta már ezt a hangot, de el soha nem felejtette a rekedtességét. Látóterében egy pohár víz jelent meg. Ránézett, majd elvette. Belekortyolt. A patakvíz hűvöse simogatta torkát. Mikor úgy érezte, eléggé összeszedte magát, felnézett. Rendall nem sokat változott az elmúlt hét évben. Talán kicsit több lett a ránc a szeme körül. Talán kicsit őszesebb lett a haja és a szakálla. De még mindig ugyanolyan kortalannak látszott, mint annakelőtte. A gonoszkás mosoly sem tűnt el a szája széléről. Na és persze megmaradt a a korbács is az oldalán. Kezében Edera ruháját tartotta.
- Jó reggelt, álomszuszék - köszöntötte. - Milyen szép nap is ez az esküvődre.
A nő letette maga mellé a poharat, és a ruha után nyúlt.
- A halálodra is - felelte nyugodtan. Ránézett a férfi arcára, látta rajta, reménytelen lenne, hogy magában átöltözzön. Sóhajtott, felállt, és áthúzta a fején a hálóinget. Rendall zavartalanul nézte, majd apró kézmozdulatára a lánc visszahúzódott a pántba, így Edera le tudta húzni a hálóinget a karjairól is.
- Máris egyetértünk valamiben. Nem is rossz kezdet.
Edera fején ahogy átfutott a szökés gondolata, ugyanúgy el is tűnt. Tudta, hogy a férfi rettenetesen gyors és erős, és bőven hatótávolságon belül volt. Ráadásul a pánt a nyakán minden varázslatát blokkolta.
- Halljuk a folytatást.
Edera felvette az alsóneműjét, majd belebújt a ruhába. Ahogy nem zavarta többé az öltözésben, a lánc azonnal összekapcsolódott a pántok között. Rendall sem bízott semmit a véletlenre, ő is túl jól ismerte a lány rendkívüli fürgeségét és kiszámíthatatlanságát. Intésére Edera hátat fordított neki.
- Az csak rajtad múlik, úrnőm.
A férfi könnyed mozdulatokkal egymásba akasztotta a ruha hátán a kapcsokat. Edera visszafordult, megigazította a haját, és felhúzta a csizmáit.
- Ha csak rajtam, akkor engedelmeddel, most távoznék. Sok a dolgom. Férjhez megyek. Volnál szíves? - emelte fel a csuklóját. Rendall ujjával meglengette a láncot.
- Neked már csak egy dolgod van. Nekem engedelmeskedni.
- Egyszerűbb lesz az életed, ha most megölsz.
- Lehet úrnőm, de unalmasabb is. S emlékszel... egyszer régen ígéretet tettem neked, hogy tiszteletemet teszem nálad. Nem vagyok ugyan paladin - húzta el a száját -, de a szavamat én is mindig állom.
- Valóban? Pedig ötvennyolc versszakra emlékszem tisztán, ahol mintha más lett volna a helyzet...
Rendall elmosolyodott, és megint meglengette Edera láncát.
- Azóta már nyolcvanhárom lett belőle. Néha elénekeltetem a lányokkal.
- Látom, nem tétlenkedtél az elmúlt időben.
- Bizony nem. Kis szervezetemnek igencsak jól megy mostanában. A könyvemben egy oszlop mégis üresen áll. Furcsa dolog ez, de nem szeretem az üres oszlopokat. Goldengrassból valamiért az utóbbi időben nem folyt be semmi.
- Ó, de sajnálom - mondta gúnyosan Edera.
- Sajnálhatod is. Te kivetted a tüskét az oldaladból, de az enyémbe szúrtad bele.
- Csodálkoznék, ha nem rángatnád most is Nasta zsinórjait ugyanúgy.
- Természetesen. De ettől még Goldengrass nem fizet.
- Nincs tudomásom arról, hogy tartoznánk neked - mondta Edera hidegen.
- Dehogyisnem tartoztok. Az elmúlt három év kiesése, kamatokkal együtt 40.000 dukát. Utána évente jár tízezer.
- Nem fogok adót fizetni egy koszos rabszolgavadásznak! - mondta Edera jeges dühvel. - Goldengrass nem a birtokod!
- A város nem is. Te viszont, úrnőm... - Rendall csak mosolygott. Edera gyilkos szemekkel nézett rá.
- Én sem vagyok a tulajdonod!
- Csakugyan? Miért nem mész akkor el? Miért nem varázsolsz?
Edera dühösen elindult. Rendall megköszörülte a torkát a háta mögött.
- Úrnőm... Mielőtt elmennél, mutatnék valamit...
A férfi félrehúzta a mellettük felállított sátor lapját. Egy kisgyerek aludt benne a leterített medvebőrön, William. Edera megkövülten nézte.
- Tudod, elhozhattam volna a LaMarten ikreket is. De nincs sok türelmem a kölykökhöz. Elég belőlük egy is. Persze, ha ez itt mégsem lenne számodra elég nyomós érv, ők is idekerülhetnek. - Rendal gúnyosan folytatta. - A drága városod pajzsa egy átjáróház, mióta minden energiáját felhasználtad a sárkány ellen. Jó darabig eltart, mire valóban visszaáll. Az emberek meg elkényelmesedtek. A pajzs tudatában már alapvető dolgokra nem figyelnek oda... Úgyhogy negyvenezer és utána évi tíz.
Edera dühösen elfordult. Fújt egyet, majd visszaült a tűz mellé.
- Ennyi pénze nincs a városnak. Amúgy sem dönthetek ebben egyedül.
- Tégy róla, hogy legyen. Hadd legyek világos, életem. Addig innen el nem mész, míg alá nem írod a szerződést, esküvarázzsal megerősítve. Utána akár férjhez is mehetsz a lovagodhoz. Nem gátollak semmiben, élheted az eddigi életedet. - Hirtelen fagyott jégdarabbá vált a tekintete. - De a pántomat mindig hordani fogod a nyakadban. Hogy tudd, hol a helyed, hogy a férjed is tudja, kihez tartozol igazán, és hogy a városod is tudja, mi vagy valójában.
Edera szeme az előttük pattogó tűzre esett. Követhetetlen mozdulattal felkapott egy égő hasábot, és a férfira sújtott vele. Azonban az már számított rá, így fürgén félrehajolt, és csontroppantó szorítással elkapta a lány csuklóját. Kicsavarta belőle a fát, majd tovább tekerte a karját a hátába. Edera másik keze a derekára szorult a lánc miatt. Nem tudott tovább küzdeni. Rendall megragadta a haját és hátrarántotta a fejét.
- Ajánlom, fékezd a tüzedet - hajolt az arcába. - Jóval erősebb vagyok nálad, és nincs türelmem az engedetlenséghez.
- Nem hagyom magam zsarolni! - sziszegte Edera. - Találj magadnak más pénzes erszényt!
- Ahhoz hogy kezessé tegyelek, nem kell hozzá semmi, csak te, meg én. Esetleg még a korbács. Vajon szegény Sir Aurel, ki tíz évig várt rád türelmesen, mit fog szólni ahhoz, hogy már csak használt áruként kap viszont? Ha egyáltalán visszaküldelek hozzá? Kérdezzük meg tőle személyesen? Rögtön kezesebbé válnátok mindketten.
Egymás szemébe meredtek. A druida vad dühének tüze csapott össze az emberfogó hideg könyörtelenségével.
- Bármikor kiegészíthetem a szerződésedet saját használati joggal. A nyakadon a pántom. Az enyém vagy.
Edera szeme mit sem változott.
- Nem vagyunk Rashmadban. Itt semmit nem jelent a pánt.
- A pánt mindenhol ugyanazt jelenti. - Rendall tovább húzta hátra Edera haját, és csavarta feljebb a karját a hátán. - Tudod, ezek a csecsebecsék már jóval erősebbek a korábbiaknál. Nem nyithatja ki senki más, csak a tulajdonos. Persze még egy esetben kerülhet le rólad. Ha meghalsz.
- Rajta... - suttogta Edera.
- Ó, nem, szépségem. Élni fogsz, sokáig. Végig engem szolgálva. A módja csak rajtad múlik.
- Nem lesz benne köszöneted... - Ederának jóformán kifordult a nyaka, de nem engedett. Rendall nem is várt tőle mást. Párharcukat egy fiatal hang zavarta meg.
- Anyám?
Edera rögtön válaszolt.
- Anyád most nincs itt, William. - Hangja kedves és barátságos volt, mintha nem is lett volna szorult helyzetben. Rendall vigyorogva figyelte. - Várj egy percet, kérlek, odabent, mindjárt jövök.
- Lady Edera? Szomjas vagyok... - William hangja rekedtes volt.
- Hozok egy kis vizet. Feküdj nyugodtan, mindjárt elmúlik a szédülés. - Rendallra nézett, fejével a kisfiú felé intve. A férfi gyilkos mozdulattal még egyet csavart a karján, hogy Ederának akarata ellenére könny szökött a szemébe, azután váratlanul elengedte.
- Hozd ki - mondta. Edera jobb keze teljesen használhatatlan volt, így a másikkal vette fel a korábban letett poharát, és bement a sátorba. Rendall szemének pontos mása nézett fel rá a leterített pokrócokról, csak a formája volt az anyjáé. A kisfiú beleivott a pohárba. Edera megkönnyebbülten vette észre, hogy az ő nyakából és csuklójáról hiányoznak a pántok. William viszont annál jobban csodálkozott, mikor meglátta Edera kezén a láncot. De anyja fia volt, nem ijedt meg egykönnyen.
- Gyere - mondta neki a nő. - A vendéglátónk vár minket.
Kiléptek a sátorból. Rendallt a tűz mellett ülve találták.
- Gyere csak - mutatott maga mellé a fiúnak -, ülj le.
A fiúcska leült.
- Úrnőm? - intett másik kezével a druidának. Edera is helyet foglalt. Az arca nyugodt volt, de a szeme parázslott.
- Hogy hívnak? - kérdezte Rendall a gyereket.
- Williamnek, uram.
- Szép neved van. Látom, anyád tisztelettudónak nevelt. Jól van. Az én nevem Rendall. Nos, William, éles eszű fiúcskának látlak, biztos vannak kérdéseid. Tedd fel őket bátran.
- Miért hoztál minket ide, uram?
- Akadt egy kis megbeszélnivalóm a ladyvel.
- De miért tettél rá láncot? Ő szabad ember!
- Szabad? - nézett meglepett szemekkel Rendall. - Ez új dolog nekem...
- Azért van a lánc rajtam, mert némi feszültség húzódik köztünk - mondta mosolyogva Edera Williamnek. - Enélkül az úron már a varjak lakmároznának.
William döbbenten nézett vissza a férfira, aki mosolyogva bólintott.
- Bizony, a nőkkel vigyázni kell.
- De hát, pánt is van a nyakán! Megismerem, ez...
- Egyelőre - vágott a szavába Edera.
- Egyelőre? - ismételte meg csodálkozva Rendall. - Egyszóval, látod William, vannak még vitás kérdések közöttünk. Például az engedelmesség. Te engedelmeskedsz anyádnak, ugye?
- Megtartom az ígéreteimet uram, és megteszem, amire kérni szokott. De nem kíván tőlem engedelmességet.
- Látom - bólintott elismerően a férfi. - Nagyon jól nevel téged. Biztosan te is paladin akarsz lenni, mint ő.
- Még nem tudom. Anyám rám bízza a döntést. Azt mondta, az a fontos, hogy igaz, jó ember legyek.
- Helyes. - Rendall Edera gyilkos pillantásával nem foglalkozva tovább folytatta. - Nos fiam, amiért téged is idehoztalak, az azért van, hogy a ladynek társasága legyen addig, míg el nem dönti, mi szolgál a javára a leginkább. Téged nem láncollak meg, de ehhez meg kell ígérned, hogy nem hagyod itt az asszonyodat, még akkor sem, ha ő kér meg erre rá. Tudod, ha mégis elcsatangolnál, nagyon bosszús lennék, a lady pedig nagyon szomorú. - A férfi keze, mintegy véltelenül a korbácsára csúszott. William tágra nyílt szemmel nézte.
- Te rabszolgavadász vagy - suttogta.
- Így igaz. Hallottál már rólunk? - A fiú dermedten bólintott.
- Akkor tudod jól, hogy nem tréfálunk. Én is mindig betartom az ígéreteimet. Te is betartod a tiédet?
- Betartom, uram. Nem szököm meg, és itt maradok a ladyvel.
- Elengedlek a szavadról, William - mondta gyorsan Edera. De a fiú megrázta a fejét.
- Nem teheted, asszonyom. A paladinok Tormra esküsznek, csak ő oldhatja fel őket ígéretük alól.
- Nagyszerű, fiam - ütötte össze a tenyerét az emberfogó. - Most menj, segíts fát gyűjteni vele - mutatott egyik távolabb ülő emberére Rendall. - Hamarosan nekilátunk az ebédnek.
William felállt, és elment tőlük. Edera összeszorított fogakkal nézett utána, Rendall szemében viszont elégedettség ült.
- Remek gyerek.
- Lehet, hogy öregszel, Rendall? - kérdezte gúnyosan Edera.
A férfi felhúzott szemöldökkel fordult felé.
- Nincs a fiún lánc? Mi ez a lágyszívűség?
- Nem láncolom meg a saját fiamat - válaszolta megütközve Rendall. - Nem tenne jót a kapcsolatunknak. Kyra tényleg remekül nevelte, de azt hiszem, ideje, hogy az apja mellett megismerje az élet más területeit is. - Ránézett a nőre, és felnevetett. - Ugyan már, Edera, én mindig pontosan tudom, hogy mit csinálok. Szándékosan ejtettem teherbe az anyját. A gyereket viszont tegnap láttam először. De nem utoljára.
- Számíthatsz egy feldühödött anyára.
- Belekalkuláltam - mosolygott kegyetlenül Rendall. - Most, ha visszatérhetnénk kettőnk ügyére?
- Ha rám akarsz mászni, nincs sok esélyem a védekezésre - mondta Edera megvetően, felemelve láncát. - De ne gondold, hogy mély nyomokat hagynál bennem. Elég lesz utánad egy dézsa forró víz.
- Tévedsz, úrnőm. Amikor odakerül a sor, odaadóan fogsz engem szeretni, reszketve a vágytól. De addig is, intézzük el a pénzügyeinket.
- Nincsenek pénzügyeink.
- Kezdjük elölről? Nem csak a te életedről van szó. Hosszú sorban vannak szeretteid is, ellenségeid is. Időnk is mindegyikre. Gondolkozz.
Mozdulatára a nő nyakán lévő pántra is lánc csatlakozott, melynek másik vége egy korábban a földbe vert rövid fémcövekhez rögzült. Rendall a szemébe nézett, majd nyugodtan hátat fordított neki, és bement a sátorba. Edera sóhajtva ült le az egyik fa törzséhez. Ahogy az emberfogó is tanácsolta, gondolkozni kezdett.

posted by Mamaya 22:43

 

Edera és Aurel összeölelkezve mentek a hálószoba felé. Az ajtóban Edera megállt, és szertartásosan a kezét nyújtotta a férfi felé.
- Nos, uram, a reggeli viszontlátásig...
- Na ne... - nézett rá nevetve Aurel. - Most ugye viccelsz velem?
- Nem én! - rázta a fejét a druida. - Ez az utolsó lányéjszakám. A hagyományok szerint egyedül fogom eltölteni. Akárcsak te, remélem - kacsintott kedvesére. Aurel felnézett a menyezetre. Mosolyogva megrázta a fejét, majd bólintott.
- Ám legyen. Nyugodalmas éjszakát, úrnőm.
Megfogta Edera felé nyújtott kezét, megcsókolta, megvárta, míg a nő becsukja az ajtót, majd még mindig magában mosolyogva elindult a saját, korábbi szálláshelye irányába. 

A nyitott ablak mellett behallatszott a tücskök ciripelése. Edera békésen aludt az ágyában. A szoba sötétjéből kivált egy árny és odahajolt az alvó nő fölé.
- Úrnőm... - suttogta rekedtes hangon egy férfi.
Edera felriadt. Pupillája kitágult, szája sikolyra nyílt. A következő pillanatban altatószerrel átitatott rongy került az arcába, és ugyanakkor tű szúródott a karjába. Félig kábán még érezte, ahogy pántot raknak a nyakába, azután belehullott a sötétségbe. A férfi elmosolyodott felette. Letett az ágyra egy selyempapírba burkolt, szalaggal átkötött csomagot, majd felemelte a magatehetetlen nőt, újból árnyékká vált, és eltűnt a sötétben.

posted by Mamaya 22:41

 

Hét évvel Rashmad után

 

Edera felébredt. A nap már felkelt, sugarai vidám táncot lejtettek. Kint a kertben az apró vízesés csobogása hallatszott be, együtt a bokrok közt fészkelő rigó füttyével. Edera elmosolyodott, mint minden nap, azóta a tíz évvel ezelőtti koratavaszi hajnal óta, mikor először hallotta meg a rigót énekelni Goldengrassban. Akkor egyszerűen nem bírt magával: úgy, ahogy volt, egy szál hálóingben kirohant a kertbe, hogy a szemével is lássa a csodát -valóban visszatért a élet a megkínzott városba. Társaival előző nyáron vették vissza a várost Sarkalothyme-tól, a fekete sárkánytól, aki hosszú évtizedekig élősködött Goldengrass különleges mágikus energiaforrásán. Ez az energiaforrás tette lehetővé, hogy a város alapításakor saját öntudatra ébredjen. Lakóival sajátos szimbiózisba került; a tökéletes, ám törékeny egyensúly biztosította az embereknek a jólétet és a biztonságot. Sajnos idővel ez az egyensúly felborult; ennek az emberek nemtörődömsége mellett Sarkalothyme is oka volt. Erővel nem tudta volna elvenni a város kincseit annak védőpajzsa miatt, megszerezte hát csellel és fortéllyal, kikezdve az egységet.

Mikor Edera évtizedek múlva a városhoz érkezett kalandozó társaival, addigra jóformán csak élettelen romok maradtak a valaha virágzó helyből. A sárkány teljesen elszívta az energiáját, az ork hordát, amelyik tanyát vert a falak között, pedig a legkevésbé sem érdekelte, hogy néz ki lakhelyük. Miután a kalandozók megölték a sárkányt, és a horda nagy részét, maguk is elhagyták a várost. Edera azonban pár hét múlva visszatért, és a lassan ideérkező emberekkel közösen elkezdték újjáépíteni Goldengrasst. Az első tél nagyon kemény és nehéz időszak volt számukra: a csontig hatoló hideg, az erdőből rájuk támadó farkasok mellett még az újra és újra próbálkozó ork hordákkal is fel kellett venni a harcot. A város entitása még mindig nagyon gyenge volt, pajzsot csak a rákövetkező nyáron tudott maga köré ereszteni újra. Ezért is értékelte annyira Edera az első koratavaszi rigófüttyöt: ez jelezte, hogy végre elindult a fejlődés. Az emberek is egyre nagyobb számban tértek vissza a városba. Létrejött újra a szimbiózis, és így már megújult erővel tudták visszaszorítani az orkokat Sárkányföld hegyei közé, akik időszakos portyák kivételével azóta sem próbálkoztak újra, kedvezőbb alkalomra várva.

Tíz év telt el azóta, örömökben és keserűségben jócskán bővelkedő évtized. Edera mégis elégedetten gondolt vissza az elmúlt esztendőkre: az egyensúlyt hosszú távon sikerült megőriznie. S talán most az igazi boldogság is beköszönt az életébe. Megfordult, és ránézett a mellette békésen alvó férfira. Szőke haja kócos, arcát már kezdi kiütni a borosta. A lehunyt szemhéjak mögött Edera számára a Világ leggyönyörűbb, nyugodt, bölcs, ám humorral teli kék szempárja pihent. A nő szerelemmel nézett végig kedvesén, és arra gondolt, hogy mekkora bolondok is voltak ők ketten. Ha egy kicsit jobban odafigyeltek volna a jelekre, már tíz éve együtt lehetnének. Mosolyogva megrázta a fejét. Jellemző. Egy másik sárkány kellett ahhoz, hogy végre lehulljon a hályog a szemükről. Alig két hete a nagy Sarkalothyme utódja támadt Goldengrassra, apjánál sokkal kevésbé kifinomultabb eszközökkel, de annál vehemensebben. Az ostromgyűrű összezáródása előtt Edera és városa segítségére az egykori kalandozótárs, Sir Aurel LaMarten sietett, de most már mint a szomszédos Királyság követeként. A király csatlakozási ajánlatát ugyan Edera nem fogadta el, mert Goldengrasst mindenképpen függetlennek kívánta megőrizni, de Aurel mégsem tudta sorsára hagyni. Kilépett a király szolgálatából, és kardját Ederának ajánlotta fel. A nőt Aurel tette, a férfit viszont Edera hajmeresztő városvédő varázslata, és az azt követő tetszhalott állapota döbbentette érzelme valós tartalmára és mélységére. Végül, mint a mesében, minden jóra fordult: a sárkányt is legyőzték, és Darian király is békében elbocsátotta paladinját, a legjobbakat kívánva neki. Ha Sylvanus is úgy akarja, most jön az a rész, ahol boldogan élnek, míg meg nem halnak, mosolyodott el magában Edera. Ujjával gyengéden végigsimított egy halvány forradást Aurel arcán - korbács nyoma volt egy évekkel korábbi kaland örökre megmaradt emlékeként -, majd felült, hogy felkeljen.

- Hova-hova, szökevény? - kérdezte egy hang a háta mögött. Aurel megfogta a karját és visszahúzta a nőt maga mellé. - Hatóságilag tilos reggel előtt a szerelmesi ágyból csók nélkül kiosonni.

Edera felnevetett, a férfira hajolt és megcsókolta. Aurel mindkét karjával rögtön átölelte és visszacsókolta.

- Nem is tudtam erről a rendeletről - mondta végül mosolyogva a nő.

- Még azalatt hoztam, mikor energialevelekbe csomagolva lustálkodtál - vigyorgott rá a férfi. - Az Őrség kapitányaként, és katonai vezetőként megtehetek ilyet szükségállapotban. Teljhatalmat kaptam a tanácstól.

- Jó tudni - nevetett Edera. Újabb csók után megkérdezte:

- Nos, jó uram, miután törvényi kötelezettségemnek eleget tettem, volnál szíves elengedni? A nap is felkelt, és dolgunk van. Ha így folytatod, te leszel a világ leglustább paladinja. Mit fog ehhez Sir Larden szólni? Bátyádról, a nemes Sir Desharikról nem is beszélve?

Aurel felnevetett, és elengedte a nőt. Edera felkelt, de a szokásos ruhája helyett most kényelmes ingbe és nadrágba bújt. Aurel felkönyökölve figyelte.

- Szóval mégis megkeresed - mondta csendesen. Edera ránézett, miközben bőrvértjét öltötte fel.

- Igen. Azt hittem, ezt a témát már megbeszéltük.

- Persze. De valószínűleg sosem fogom megérteni, miért akarsz segíteni egy fekete sárkányon. Pláne ezen a fekete sárkányon. Ehhez druidának kéne lennem, mint neked.

Edera oldalt hajtotta a fejét, és lágyan elmosolyodott.

- Nem lennél igaz paladin, ha ezt megértenéd. Te a jót és az emberi törvényeket véded. Én druidaként az egyensúlyt és a természet törvényét.

- Ami szerint nem kéne pusztulnia a gyengének? - kérdezte csipkelődve Aurel, felhúzva szemöldökét.

- Nézd már, a növendék druida! - tette csípőre a kezét nevetve Edera. - Ezek szerint mégsem vagy olyan reménytelen eset, mint gondoltam. Alapjában igazad van. De nekem elsősorban Goldengrass egyensúlya fontos, a Világén túl persze. S inkább legyen egy erős sárkánnyal több Sárkányföldön, jó messze innen, mint egy gyenge, itt az erdőmben.

- Érdekes logika - tűnődött látszólag Aurel. - Bár én a harmadikat választanám: eggyel kevesebb gonosz lény a Világban.

- A logikám nekem is tetszik - kacsintott vissza a nő -, a harmadik megoldásod egyáltalán nem.

- Ahogy látom, vitában ezután sem lesz köztünk hiány - sóhajtott fel a férfi. Azután elmosolyodott, felkelt az ágyból, odalépett Ederához. Belenézett az arcába, majd megcsókolta.

- Tűnj el, sáránymentő. Vacsorára azonban itthon legyél, vagy magam megyek érted.

Edera elmosolyodott, és megsimogatta Aurel arcát.

- Igyekszem. Neked pedig tűnés a fürdőbe borotválkozni, mielőtt hosszabb szakállad lesz az archdruidánál is.

- Nem baj, majd tanácsot kérek az öreg Mavistól, hogy tudja az övét az erdő közepén is ilyen szépen gondozni.

Felnevettek, végül Edera kiment a szobából. Aurel szerelemmel nézett utána, majd megfordult, hogy ő is felöltözzön.

...

Esküvőre készült Goldengrass. Mégpedig nem máséra, mint a város asszonyának és az Őrség vezetőjének kézfogójára. Az emberek úgy érezték, ennél jobban a fekete sárkánynak és hadának legyőzését nem is tudták volna megünnepelni.

A mátkapár egyik ajándékot kapta a másik után, még maga Darian király is melegen gratulált nekik. A fogadószoba már tele volt a különböző dobozokkal és dísztárgyakkal, romantikussal vagy éppen humorossal. Egy gyönyörű mahagóni doboz felett azonban megállt Edera keze.
- Nasta… - mondta halkan, anélkül, hogy kinyitotta volna. Aurel csendben nézett rá. A nő viszonozta tekintetét, majd szeme elrévedt mellette, a múltba, alig három évvel ezelőttre. Mikor utoljára beszélt a félelffel.

Ott álltak az egyik város könyéki kavernában a ládák mellett. Nasta nem szólt semmit, de pillantása mindennél beszédesebb volt. Nagyon csúnyán besétált Edera csapdájába. Szemét Gendre emelte, és bólintott. A huszas éveit éppen elkezdő ifjú tolvajfogó tekintetét semmivel sem volt könnyebb elviselni, mint a druidáét. Edera ránézett Gendre.
- Menj, szólj az őrség kapitányának, hogy megtaláltuk a lopott értékeket.
- Nincs bizonyítékod ellenem – szólalt meg Nasta. – Akárhogy is vesszük, ez az én holmim.
Edera rámeredt, majd Gendhez fordult.
- Csak menj.
Az ifjú bólintott és távozott, anélkül, hogy egy pillantásra is méltatta volna fogadott apját. A két valahai kalandozó egyedül maradt.
- Te aztán nem keversz az érzelmeket az üzletbe, ugye Nasta? – kérdezte Edera keserűen. – Amit felépítesz estére, ellopod reggelre. Utána pedig van képed segítséget nyújtani!
- Ez nem olyan egyszerű, mint gondolod, Edera…
- Én nem látok benne semmi bonyolultat! Hét éve. Hét éve lopod ki a szememet!
Nasta összeszorította a fogait.
- Nem volt sok választásom…
- Már akkor is a szervezet tagja voltál, mikor Aurelt elrabolták, ugye – suttogta Edera. Írisze kivilágosodott.
- Igen! – robbant ki Nastából a régi titok. – Én adtam a whiskyt Rendall alvezérének, a tulajdon italszekrényedből! Szívem szerint ott lettem volna a hajón is, hogy segítsek Aurelnek! De nem tehettem! Esküvarázs van rajtam! Már jóval azelőtt a szervezet tagja voltam, hogy egyáltalán megismertelek volna titeket! Ha tudni akarod, jóformán beleszülettem, ugyanis úgy adott el nekik az apám, hogy elkerülje a botrányt, amiért balkézről született fia elf fülekkel jött erre a gyönyörű Világra! A Vörös Kör nevelt fel, és képzett ki tolvajjá! Közülük nincs kilépés!
- Nos, tőlem van – mondta Edera csendesen. Hangja akár a jég. – Elmész innen. Örökre.
Nasta lehajtotta a fejét. Mikor a nőre nézett, talán könnyek csillantak szemében. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de Edera megelőzte.
- Itt helyben végzek veled, ha bocsánatot mersz kérni – sziszegte. – Bíztam benned. Az egyetlen emberként az életedben. A barátod voltam. Takarodj a szemem elől!

Edera felrezzent. Ránézett Aurelre, majd kitörölte a könnycseppet szeméből. Nasta ajándékát bontatlanul tette félre, felállt az asztaltól, és kiment a szobából. Aurel csendesen nézett utána. Felsóhajtott, megcsóválta a fejét, és asszonya után indult. A kertben találta meg. Edera a kőpadra roskadva bámult maga elé. Aurel leült mellé, a karjába vette és csendesen ringatta, míg a nő teljes szívéből kisírta magát végre.

...

A sorban most Dame Kyra és William következtek. Kyrát az évek csak szebbé, érettebbé változtatták. Haját már nem két vastag fonatban viselte, hanem kibontotta, és hossza a válla alá rövidült. Arca talán kissé soványabb lett, de kék szeme ugyanolyan meleg és barátságos volt, mint régen. Senki sem tételezte volna fel róla, hogy egyike a legveszélyesebb tisztánlátóknak, és tagja a paladinok titkos társaságának, a Tüskének, kik a rabszolgavadászat felszámolására esküdtek fel. Mellette kézenfogva a kisfia jött büszkén. William már hat éves volt, életében először hagyta el a Kéttorony melletti Tisztánlátó Rendházat, ahol idáig nevelkedett. Anyjától eltérően neki sötét haja és szeme volt, magasabb és erősebb termetével már most kitűnt kortársai közül, és látszott rajta, hogy majdan erős férfi válik belőle. Kettőjük vonulását egy szempár követte a nézők között. A férfiről senki nem vett tudomást. Egészen a sorok végében volt, szürke köpenye beborította testét. Amikor a nő nevét hallotta bemondani, felemelte fejét, hogy megnézze, azt, akit már hét éve nem látott, szeme most azonban folyamatosan a gyermeken volt. Mozdulatlanul figyelte, ahogy elhaladnak a sorok között, és tekintetével követte őket egészen az asztalukig, ahol a többi tiszánlátó mellett foglaltak helyet, a főasztal közvetlen közelében. A paladinok mosolyogva üdvözölték őket, egy ősz hajú veterán barátságosan barackot nyomott a fiúcska fejére. A férfi magában biccentett, amit látni akart, meglátta, majd eltűnt a tömegből.

posted by Mamaya 22:38

 

A Világ más meséi

• Goldengrass
• Rashmadi kaland
• Rashmadi hétköznapjai

Valóság

• Mamaya

Régen

2006. május
2006. június

most